2020. december 1. kedd Elza
HR Centrum

A fővárosi elitsulikban sincs mindenkinek laptopja, okostelefonja: veszélyben a tanév?


Lassan egy hónapja zajlik a magyar oktatás ún. tantermen kívüli, digitális munkarendben. Az első tapasztalatok vegyesek, az egyik legnegyobb probléma az eszközellátottság. A Pénzcentrum birtokába került egy budapesti intézmény belsős felmérése, amely igazolja, hogy még egy relatív jobb pénzügyi helyzetben lévő kerület családjainál sem jellemző, hogy mindenféle IT-eszköz és internetelérés a gyermekek rendelkezésére álljon odahaza.

Mint arról a Pénzcentrumon is beszámoltunk lassan egy hónappal ezelőtt, 2020. március 16-tól a magyar iskolákban a nevelés-oktatás úgynevezett tantermen kívüli, digitális munkarendben folyik. Noha még nincs sok tapasztalat az új rendszer működéséről, azt ki lehet jelenteni, hogy vannak kifejezetten pozitív példák, és olyanok is, ahol nem indult zökkenőmentesen az átállás. A Pénzcentrumnak nemrég nyilatkozott például Székely György, a Veres Péter Gimnázium igazgatója, aki szerint

példaértékű a kollégák hozzáállása a kialakult helyzethez és a diákok együttműködési hajlandósága.

Szintén a Pénzcentrumnak nyilatkozott Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatónője, aki a digitális oktatásra való átállással kapcsolatban kifejtette, hogy a jelenlegi helyzet minden pedagógus számára óriási ehetőség arra, hogy a kényszer nyomása alatt újragondolja pedagógiai szerepeit. Meglátása szerint mindenképp kihívás most a tanárok technikai tudása, illetve a megfelelő anyagközlési formák és anyagmennyiség megtalálása.

Kérdőív: így működik a lekhelyeden a digitálsi oktatás - Töltsd ki most!

Abban viszont mindkét szakember egyetértett, és ezt az országból érkező számos visszajelzés is igazolja, hogy a legfőbb probléma általában az eszközellátottsággal van. Régiós szinten ugyan változó mértékben,de mind intézményi, mind a diákok részéről okozhat fennakadást az informatikai eszközök, illetve a szélessávú internet hiánya. Az internetelérés Magyarországon ugyan közelít a "közmű jelleghez", a saját digitális eszközök birtoklása nem azonos arányban jellemzi a gyerekpopulációt - az Ipsos tavalyi kutatásából, amely arra is kitért, hogy

a családok anyagi helyzete erős hatással van a gyerekek saját eszközparkjára, a szegényebb családok harmada nem tud saját készülékeket biztosítani a 8-17 éves gyerekeknek.

"Úgy látjuk, hogy megfelelő az eszközellátottság. A tanulóknak volt (van) lehetősége arra, hogy az iskolából tableteket kölcsönözzenek. Nem volt nagy tolongás. Amelyik kollégának szüksége volt rá, vihetett haza iskolai laptopot, tabletet" - nyilatkozta a Pénzcentrumnak Székely György. Az eszközellátottsággal kapcsolatban ugyanakkor Gadóné Kézdy Edit azt is hozzátette, hogy ők eleinte nem tartottak real time órákat, mivel úgy gondolták, hogy a családok nem feltétlenül rendelkeznek annyi géppel, amennyi a 3-4 gyerek és az esetleg otthon dolgozó 2 szülő ellátásához szükséges.

Nem várhatjuk el Pistikétől, hogy kedden 9 órakor ott üljön a gépnél, ha minden testvérétől is ezt várják a megfelelő iskolák. Úgy látjuk, hogy ezen a téren néhány intézmény túl sokat vár a diákjaitól

- fogalmazott a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatónője.

Azt, hogy az intézményvezető által jelzett számvetés mennyire igaz, egy a Pénzcentrum birtokába került belsős felmérés is igazolja. Egy fővárosi általános iskolában, több mint 500 diák körében készült az alábbi felmérés - a digitális tanrend bejelentését követően, hogy felmérjék a lehetőségeket -, amely szerint még egy relatív jobb pénzügyi helyzetben lévő kerület (a konkrét kerületet diszkréten kezeljük) családjainál sem jellemző, hogy mindenféle IT-eszköz a gyermekek rendelkezésére áll.

Mint az a fenti infografikán látható, az okostelefon a legelterjedtebb, de saját használatú laptopja már csak a tanulók 30 százalékának van. A diákok jelentős része (57%) korlátlanul hozzáfér vlamilyen internethez csatlakoztatható it-eszközhöz, viszont akad, aki naponta maximum 1-2 órát tud csak (14%) digitális eszközt haználni. Jó hír viszont, hogy szélessávú internet hozzáfársi lehetőség szinte minden háztartásban van (96%). Ez utóbbi adat azt is jelenti, hogy még a fővárosban is akadnak olyan családok, akiknél nincs otthon szélessávú internetkapcsolat, ebben az intézményben konkrétan többmint 20 családnál ez a helyzet.

Kérdés tehát, ha ebben a kiemelt intézményben így fest a családok eszköz- és internet-ellátottsága, akkor vajon mi a helyzet az ország elmaradottabb régióiban.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

legacykft
2020. 11. 27. 08:52
Teremts kapcsolatot kíváncsisággal!

Az emberek közötti kapcsolatteremtés legkézenfekvőbb és legközvetlenebb módja a beszélgetés....

hrbonbon
2020. 11. 09. 18:58
365 üzleti történet közül az egyik a miénk

A napokban jelent meg a 365 üzleti történet című kiadvány, melyben Simonyi Judit ügyvezetőnk...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk