Az OpenAI-ból 2021-ben kivált szakemberek által alapított cég a ChatGPT megjelenése óta folyamatosan versenyez egykori cégével.
Már többször is foglalkoztunk olyan vagyonos emberekkel, akik nem a szerencséjüknek, esetleg örökségüknek köszönhették gazdagságukat, hanem önmaguknak. A most bemutatott amerikai férfi is ilyen, az általa ajánlott megtakarítási tippeket pedig bárki kipróbálhatja.
A 1500Days.com pénzügyi blog alapítója negyvenhárom évesen, 1 800 000 dolláros - közel félmilliárd forintos - vagyonnal vonult vissza. Azt mondja, ha csak egy tanácsot adhatna, az a következő lenne: "Sose hagyd abba a tanulást".
A Mr. 1500 Days néven blogoló férfi szerint ez különösen fontos. Bár van annyi pénze, hogy ne kelljen erre már odafigyelnie, azonban a megállás nélküli önképzésnek köszönhetően hétről hétre talál valami új megoldást, amely még jobb befektetővé teszi őt. Íme öt kedvenc megtakarítási trükkje, melyek neki is segítségére voltak vagyona felhalmozásában.
1. Írj le minden tranzakciót
Ő maga is csupán néhány évvel ezelőtt kezdte el pontosan feljegyezni bevételeit és kiadásait: az eredmények finoman szólva sokkolták. Ugyanakkor erőteljesen megváltoztatja a viselkedésedet, ha szembesülsz a nyers számokkal.
2. Használj táblázatot pénzügyeid nyomon követésére
Erre természetesen több jó megoldás is létezik, elegendő lehet egy egyszerű táblázat is a Google Drive-on, de ha nem szereted a manuális táblázatot, akkor használhatsz erre a célra kitalált programokat is.
3. Szeresd a hitelkártyákat
Ezzel most veszélyes terepre tévedtünk. A hitelkártyák olyanok, mint az atomenergia. Használd őket felelősségteljesen, és csodákat fognak tenni. Használd őket felelőtlenül, és kész a katasztrófa. Az emberek gyakran tesznek fel olyan kérdéseket, hogy mi mindent kell feláldozniuk addig, amíg el nem érik a pénzügyi függetlenséget. Ennek jegyében sokan kihagyják a nyaralásokat, pedig erre semmi szükség, hiszen például a repjegyek árából is sokat visszakaphatunk, ha azokat hitelkártyával vásároljuk meg. De semmiképpen se hagyjuk, hogy a hitelkártyák romokba döntsék pénzügyeinket. Csakis felelősségteljesen használjuk őket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
4. Vásárláskor sose jelenértékben gondolkodj
Gyakran hallani, hogy a használati eszközök csak ennyibe vagy épp annyiba kerülnek. Ez azonban nincs így. A piacon befektetett pénznek tipikus esetben tíz év sem kell ahhoz, hogy megkétszereződjön. Hacsak nem vagy közel a halálhoz, akkor még a jelenértéken nézve marginális kiadásaid is hosszú távon a többszörösüket hozhatják vissza. Mindig hosszú távban gondolkozz annak érdekében, hogy helyesen tudd felmérni vásárlásaid valós pénzügyi hatásait.
5. Ismerd ki magad a számítógépek világában
Rengeteg betöltetlen állás van, amelyhez számítógépes szakembereket keresnek. Még csak nem is kell visszamenned a főiskolára, egyetemre ahhoz, hogy képesítést szerezz, hiszen nagyon sok olyan képzés van, ahol egy éven belül kitanítanak, utána pedig kapsz egy jó munkát. Sok helyen a pénzed is visszakapod, amennyiben nem sikerül elhelyezkedned. Gondolj csak arra, hogy milyen sok gazdag ember dolgozott korában a high tech iparágban.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








