Újra megnyílik a Horizon Europe program a magyar kutatók előtt,
Végleg búcsúzhatnak a home office-tól a magyar dolgozók? Egyre több munkahelyen csapnak az asztalra
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik részt vettek egy nemrég végzett kutatásban.
A felmérésből az is kiderült, hogy az ideális munkahelyi környezet ismérvei között a legerősebb szempontok a rövid utazási idő, a jó megközelíthetőség (tömegközlekedéssel), illetve a közösségi, illetve a társaság és a közösségi élmény. Az iO Partners a kutatást 2025 júniusában 500 fős mintán végezte, a kvantitatív online kutatás hazai szellemi dolgozók körében vizsgálta az irodisták preferenciáit.
Öt évvel a COVID-járvány okozta radikális átrendeződés után elmondható, hogy a hibrid munkavégzési modell gyökeret vert, de nem vált egyeduralkodóvá a magyar munkaerőpiacon. A megkérdezett magyar nagyvárosi irodisták közel fele (52%-a) szokott valamilyen rendszerességgel otthonról dolgozni, míg 48%-uk kizárólag irodából dolgozik. Ez az arány azonban nem kizárólag az otthoni munkavégzés elérhetőségétől függ, mivel a megkérdezetteknek csak az egyharmada nyilatkozott úgy, hogy munkahelye egyáltalán nem engedélyezi a home office-t.
A tendenciákban generációs sajátosságok is megfigyelhetők, legkevésbé a 45-60 év közötti X-generációban jellemző az otthoni munkavégzés, míg a huszonéves korosztály különösen aktívan használja a home office lehetőséget.
A hatékony munkavégzés ideális helyszíne
Miközben az otthoni munkavégzés népszerű lehetőség a dolgozók körében, még mindig kérdéses, mennyire bizonyul valóban hatékonynak. A válaszadók 39%-a úgy ítéli meg, hogy otthon hatékonyabban dolgozik, míg 20%-uk inkább az irodára esküszik – de a legtöbben (41%) nem éreznek különbséget, vagy kiegyenlítettnek találják az előnyöket. Érdekes adalék, hogy azok többsége, akik az irodai munkát tartják a hatékonyabbnak, két- vagy több fős irodahelyiségben dolgozik, és nem open office kialakításban.
A kutatás vizsgálta azt is, hogy miben látják az adott munkakörnyezet hatékonyságra gyakorolt előnyeit a válaszadók: a kevésbé meglepő eredmények szerint az irodában jelentősen eredményesebbek a munkatársakkal közös megbeszélések és a csapatmunka, míg az otthoni zavartalan, nyugodt környezet jobban segíti az önálló munkavégzést, valamint az inspirálóbb és kellemesebb otthoni közeg is növeli a hatékonyságot.
Amiben az iroda jobb, mint az otthon
A hatékonyságon kívül fontos szempont az is, hogy miért szeretnek bejárni az irodába a dolgozók, illetve miben látják az irodai munka előnyeit. Összhangban a korábban írtakkal, a legfontosabb érvnek az irodai munkavégzés mellett a kollégák jelenléte bizonyult (61%).
Ez a komponens a vezető beosztásúak és a Z-generáció tagjai körében volt a legmagasabbra értékelt. Az irodai munkavégzés kiemelt előnyeinek listáján a következő pont a napi rutin könnyebb betarthatósága (41% értékeli ezt az előnyt), valamint az irodai napok mellett szóló toplistás tényező még a munka–magánélet egyensúly könnyebb fenntarthatósága is (30% emelte ki ezt az érvet).
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ideális iroda ismérvei
A kutatásból körvonalazódott az a leírás is, hogy milyen a megkérdezettek számára az ideális munkahelyi környezetet. A résztvevők egy tízes lista alapján nevezhették meg a számukra legfontosabbakat. Az eredmények szerint a legfontosabb szempont a lokáció – a rövid utazási időt és a jó tömegközlekedést semmilyen más tényező nem tudta felülmúlni (66% említette ezt).
A válaszadók több mint fele fontos szempontként emelte ki még a zavartalan, nyugodt környezetet (56%) és az iroda jó technikai felszereltségét is (56%). Minden második „irodistának” fontos a megfelelő hőmérsékleti kontroll (50%) és a kényelmes, ergonomikus bútorok rendelkezésre állása (49%).
A dolgozói elvárások ismerete abszolút versenyelőny lehet
A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a hazai irodai kultúra kétpólusúvá vált: miközben az otthoni munkavégzés stabil szereplővé nőtte ki magát a pandémiát követően, számos esetben és több tényező mentén továbbra is komoly értéket képvisel a munkavállalók szemében az irodai jelenlét.
Ezeknek az igényeknek a kielégítéséhez azonban a vállalati döntéshozatalt egyre jobban össze kell hangolni a dolgozói elvárásokkal, hiszen modern, jól működő, fenntartható munkatereket nem lehet és nem is érdemes a munkavállalók feje fölött kialakítani.
A munkakörnyezet minősége ugyanis nem pusztán a meglévő állomány hatékonyságára és kreativitására hat ösztönzőleg, hanem az új tehetségek bevonzásában is kiemelten fontos szempont. Ráadásul a feladat minden korábbinál lényegesen komplexebb, hiszen nem csupán a lokációról és az ergonómiáról szól, hanem a közösségi terek igények szerinti kialakításáról, vagy a kortárs műalkotásokkal egyedivé és inspirálóvá tett környezetről.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







