Magyar Péter szerint jól haladnak a tárgyalások a Magyarországnak járó uniós forrásokról.
Bejelentette Lázár János: tarthatatlan a korábbi ígéret, fizetni kell majd ezért a MÁV-szolgáltatásért
A MÁV-csoport mosdóinak ingyenessé tétele egyelőre várat magára, annak ellenére, hogy Lázár János miniszter tavaly januárban ezt ígérte a jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasok számára - árulta el a közlekedési társaság a Telex megkeresésére.
A MÁV közleménye szerint a mosdófelújítási program befejezéséig a korábbi rendszer marad érvényben: az alvállalkozók által üzemeltetett illemhelyek továbbra is fizetősek, míg a vasúttársaság saját üzemeltetésű mosdói ingyenesen használhatók.
Lázár János építési és közlekedési miniszter 2023 januárjában jelentette be, hogy 2026. január 1-ig felújítják a vasútállomásokon és buszpályaudvarokon található összes mosdót. A miniszter akkor arról beszélt, hogy a MÁV állomásain található 1000 mosdó közül 700 szinte használhatatlan állapotban van, és a felújítás 100 buszpályaudvart is érint.
A tervek szerint a nagyobb állomásokon a Mol-kutakhoz hasonló rendszert vezetnének be, ahol a mosdók használata alapvetően fizetős lenne, de a jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasok ingyenesen vehetnék igénybe a szolgáltatást.
Egy olvasói jelzés szerint azonban a Népliget autóbusz-pályaudvaron és a Keleti pályaudvaron továbbra is fizetni kell a mosdók használatáért, függetlenül attól, hogy az utasnak van-e jegye vagy bérlete.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A MÁV válaszában közölte, hogy a használati feltételek egységesítése csak a mosdófelújítási program lezárulta után várható. Érdekesség, hogy a Keleti pályaudvaron január 9-én még ingyenes volt a mosdóhasználat, de január 10-től már fizetőssé vált.
Címlapfotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








