Szigorítja az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokat Görögország.
Pillanatok alatt elkapkodták a szánkókat a boltok polcairól: a többség tartós havazással számol
A hirtelen jött havazás után ugrásszerűen megnőtt a kereslet a téli felszerelések iránt: sok üzletben gyakorlatilag eltűntek a polcokról a szánkók, a hólapátok és az útszóró anyagok. Eközben az országos hóhelyzet ellenére sem elzárt település, sem lezárt útszakasz nincs, és az alapvető infrastruktúrák működése zavartalan maradt.
A havazás nyomán a lakosság elsősorban hólapátot, sót, homokot és szánkót keres, ezek azonban számos helyen hiánycikké váltak.
A Decathlon marketingigazgatója, Herczeg Lilla az ATV megkeresésére elmondta, hogy a sportáruházláncnál a szánkók iránti kereslet szinte azonnal felszívta a készleteket.
Az elmúlt napokban több mint 8000, szánkózásra alkalmas terméket adtunk el – ide soroljuk a hócsúszkákat is. Ezekből még van készleten, de ha új szállítmány érkezik, általában negyedóra–húsz perc alatt el is fogy
– ismertette Herczeg.
A híradó tudósítója arról számolt be, hogy nemcsak szánkókat, de hólapátot, sót, és homokot is keresnek a vásárlók, melyek közül több máris hiánycikknek számít, bizonyos helyeken pedig soha nem is volt belőlük készlet az idei tél folyamán.
A Tesco tájékoztatása szerint hólapátból több mint az ötszörösére nőtt a kereslet a tavalyi év azonos időszakához képest, míg útszóró sóból másfélszeres az igény. Közlésük alapján a szánkók és csúszkák a legtöbb áruházban már csak korlátozottan érhetők el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A hóhelyzet a legutóbbi kormányinfón is kiemelt téma volt. A tájékoztatón elhangzott, hogy Magyarországon sehol sincs elzárt település, és nincs lezárt útszakasz sem. A szociális ellátórendszer leterheltsége országosan 85,6 százalékos, ami szerintük azt jelenti, hogy senkinek sem kell a szabadban töltenie az éjszakát.
A létfontosságú infrastruktúrák, tehát az energia, a gáz, a távhő- és ivóvízellátás Gulyás Gergely szerint mindenhol "megnyugtatóan működnek".
A mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál arról számolt be, hogy a téli időjárás okozta többletterhelés a riasztások számában is megmutatkozik: utoljára a Covid-időszakban tapasztaltak hasonló esetszámokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy kiemelten kell figyelni azokra, akik rosszul fűtött otthonokban vagy az utcán élnek.
"Ha a földön fekvő embert látunk, először próbáljunk vele kapcsolatot teremteni, és kérdezzük meg, hogyan tudunk neki a legjobban segíteni. Ha pedig azt látjuk, hogy életveszélyben van, akkor azonnal tárcsázzuk a 112-t" – mondta az ATV-nek Győrfi Pál.
Komoly változás a magyar vasúton: a főszezon közepén állítják le a vonatokat ezen a népszerű vonalon
Pályafelújítás miatt július 20. és augusztus 31. között vonatpótló autóbuszok közlekednek Vámosgyörk és Gyöngyös között.







