Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.

Ők a fogászatok legalulfizetettebb rétege: aprópénzért güriznek, ez a fogtechnikusok élete
A fogtechnikus fizetése jelentősen elmarad a fogorvosok bérétől, és az egészségügyi szektor átlagához képest sem versenyképes. Bár a szakma stabil elhelyezkedési lehetőségeket kínál, a bérek növekedése az elmúlt években messze elmaradt a fogorvosi fizetések emelkedésétől. Egy kezdő fogtechnikus bruttó 148 241–229 873 forint között kereshet, míg az átlagbér 2023-ban bruttó 354 000 forint volt, ami jóval a nemzetgazdasági átlag alatt helyezkedik el. Ennek ellenére a szakma fontos szerepet tölt be a fogászat területén, és továbbra is keresettek a jól képzett fogtechnikusok.
A fogtechnikus olyan egészségügyi szakember, aki fogpótlásokat és egyéb fogászati eszközöket készít, hozzájárulva a páciensek szájüregi egészségének és esztétikájának helyreállításához. A szakma precizitást, kreativitást és technikai tudást egyaránt igényel.
A fogtechnikus képzés megkezdéséhez érettségi bizonyítvány szükséges. A képzés általában három tanítási évet ölel fel, és nappali vagy esti munkarendben is elérhető, az életkortól függően. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kézművesipari Technikumában. A képzés során a hallgatók elsajátítják a fogpótlások, fogművek készítésének elméleti és gyakorlati alapjait. A tananyag magában foglalja a különböző anyagok és technikák alkalmazását, valamint a modern digitális technológiák használatát is. A gyakorlati képzés során a diákok minősített fogtechnikai laboratóriumokban szereznek tapasztalatot, ahol megtanulják a fogpótlások készítésének folyamatát és a technológiai előírások betartását.
A fogtechnikus feladatai
Tehát, ahogy fentebb már írtuk a fogtechnikusok fő feladata a fogorvosok által előírt fogpótlások, fogművek és egyéb fogászati eszközök elkészítése. Ez magában foglalja a hiányzó fogak pótlását, a funkcionális és esztétikai problémák megoldását, valamint a páciensek egyéni igényeinek figyelembevételét. Munkájuk során precízen követik a fogorvosok utasításait, és együttműködnek a fogászati csapattal a legjobb eredmény elérése érdekében.
A fogtechnikusoknak alapos ismeretekkel kell rendelkezniük az anatómia, anyagtudomány és technológia terén. Munkájuk során különböző anyagokkal dolgoznak, mint például fémek, kerámiák és műanyagok, valamint használják a legújabb digitális technológiákat is. A folyamatos továbbképzés és az új technikák elsajátítása elengedhetetlen a szakmai fejlődéshez.
Bérek és elhelyezkedési lehetőségek
A fogtechnikusok bérezése Magyarországon több tényezőtől függ, mint például a tapasztalat, a munkáltató típusa és a földrajzi elhelyezkedés. A kezdő fogtechnikusok bruttó havi fizetése általában 148 241 Ft és 229 873 Ft között mozog, míg 5 éves tapasztalattal ez az összeg bruttó 255 312 Ft és 360 066 Ft között alakul.
A fogtechnikusok átlagos bruttó havi bére 354 000 Ft körül volt 2023-ban.
Készítettünk egy ábrát a KSH adatbázisa alapján, melyben összeszedtük, hogy 2019 óta hogyan alakult a fogtechnikusok bruttó havi fizetése. Érdekességként hozzánéztük a fogorvosi béreket is és elég feltűnő jelenség olvasható le a vonaldiagramokról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jól látható, hogy míg 2019-ben mindösszesen bruttó kb. 114 ezer forint különbség volt a két szakma fizetése között, ez 2023-ra 600 ezer forintra (!) nőtt, ami közel 6-szoros növekedés csupán 4 év alatt. Ahogy az is igen látványos, hogy ennek az oka elsősorban a fogorvosi bérek hihetetlen növekedése (2019-ről 2023-ra átlagosan bruttó havi 624 ezerrel nőtt a bérük). Ezzel szemben a fogtechnikusok bére a vizsgált periódusban ennek töredékével, 137 ezerrel nőtt csak. Félreértés elkerülése végett hangsúlyoznánk, hogy nem a fogorvosok bérnövekedésével nem értünk egyet, hiszen tudvalevő, hogy egy igen fontos hivatás, inkább a fogtechnikus méltatlan helyzetére kívánjuk felhívni a figyelmet.
Ez a fenti bér egyébként azt jelenti, hogy a fogtechnikusok fizetése a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024. decemberi adatai szerint a nemzetgazdasági átlagbérhez képest jóval alatta helyezkedik el. 2024. decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 727 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 500 500 forint volt. Az egészségügyi szektorban a fogtechnikusok bérezése szintén nem nevezhető versenyképesnek, mivel az is bruttó 630 ezer forint körül mozgott.
Az elhelyezkedési lehetőségek kedvezőek a fogtechnikusok számára. A fogtechnikai laboratóriumok és fogászati rendelők folyamatosan keresnek képzett szakembereket. Például a DentalApró oldalon számos álláshirdetés található fogtechnikus pozíciókra, különböző specializációkkal és tapasztalati szintekkel.
Összességében a fogtechnikus szakma stabil karrierlehetőséget kínál azok számára, akik érdeklődnek az egészségügy és a technológia iránt, és szívesen dolgoznak precíziós munkakörnyezetben. Azonban, ha valaki érdeklődök a természettudományok iránt és rá tud szánni az életéből 6 évet az orvosi egyetemre, érdemesebb fogorvosnak tanulni, mivel a fizetés jóval versenyképesebb.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


