Happy Latin American chef preparing burgers at a fast food restaurant - eating out concepts

Folytatódik a gyorséttermi bérháború: ennyit zsebelhetsz be diákként a Mekiben, Burger Kingben, KFC-ben

2023. május 3. 16:04

Rengeteg munkavállaló hiányzik a vendéglátásból, melynek ellensúlyozására minél több fiatalt igyekszik bevonzani a kormány a munkaerőpiacra. A Magyarországon megtalálható három legnagyobb gyorsétteremlánc, a McDonal's, a Burger King és a KFC az utóbbi években többször is emelte a dolgozók bérét, ám az infláció miatt ennek hatása aligha érzékelhető. Egy átlagos éttermi munkatársnak a fizetése még mindig jelentősen elmarad a bruttó átlagkeresettől. A diákok számára mér picit kedvezőbb lehet a kép, mivel az szja-mentesség mellett a flexibilis munkaidő is vonzó lehet.

Új álláshirdetésre figyeltünk fel az egyik villamosmegállóban – a McDonald's által közzétett felhívás a Budapesten élő fiatalokat célozza meg és a bérezésről is megoszt néhány fontos információt. Eszerint az amerikai gyorsétteremlánc kétféle bérsávban fizeti ki a dolgozóit. 6:00-18:00 között 2000 forint az elérhető bruttó órabér, míg a 18:00-6:00 közti idősávban 40 százalékos bérpótlék jár, így összesen 2800 forint az elérhető bruttó órabér.

A McDonald's népszerű munkahely a tanulmányaikat végző fiatalok között, annak köszönhetően, hogy teljes foglalkoztatás mellett flexibilis, iskolai elfoglaltsághoz igazítható munkavállalást tesz lehetővé. Dolgozni 4,6 és 8 órában is lehet, ráadásul hétköznap és hétvége közül is lehet választani. Abban az esetben, ha egy munkavállaló a minimum 20 órás elvárt munkaidőt teljesíti egy héten a 6:00-18.00 közti idősávban, akkor egy hónapban bruttó 160 ezer forintot kereshet meg. Az esti-éjszakai-hajnali idősávban dolgozók ezzel szemben bruttó 224 ezer forintot is össze tudnak gyűjteni. Fontos, hogy ez a legkevesebb munkával töltött óraszám, így a hat és a nyolcórás idősáv esetében ennél lényegesen többet is meg lehet keresni.

Ha valaki teljes állásban, heti 40 órában vállalna munkát, akkor bruttó 320 ezer és 448 ezer forint körül alakulhat a fizetése, attól függően, hogy milyen idősávban vállal munkát. A diákok nagy része ugyancsak részmunkaidőt tud vállalni, ám helyzetüket nagyban javítja (már ha 25 év alattiak), hogy 2022. január 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük – ez pedig 23 százalékos pluszt jelent számukra a jövedelmükben. 2023-ban a kedvezmény összege jogosultsági hónaponként 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent. Ráadásul azokat a fiatalokat is érinti az adómentesség, akik diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát.

Megnéztük a cég hivatalos oldalát is, ahol állandóan hirdetnek új pozíciókat – jelenleg az éttermi munkatárs, McCafé munkatárs, vendégtéri koordinátor és junior étteremvezető helyettes feladatkörökre lehet jelentkezni, melyekből az első kettő pozíció diákok számára is elérhető. A fenti fizetések mellett fontos kiegészítő információ lehet, hogy 100 százalék ünnepnapi bérpótlék, pénzkezelési pótlék, bónuszok, illetve személyzeti fogyasztás is elérhető.

Mi a helyzet a konkurenciával?

A nagy rivális Burger King fővárosi állásajánlatait is ellenőriztük, mivel náluk is állandóan van nyitott pozíció. Az étteremlánc a Mekihez hasonlóan 4, 6, 8 órás műszakokban, rugalmas beosztásban kínál munkalehetőséget. Az egyik ilyen leírás szerint náluk a bruttó órabér 1990 forint, ám ez diákok és nyugdíjasok esetében eltérhet - előbbi esetében 1335 Ft/órától indul a bruttó fizetés. Összességében egy kicsivel marad el a McDonald's-tól az itteni diákkereset. Az átlagos havi bruttóbér bónuszokkal és műszakpótlékkal 378 448 forintra rúg, napi étkezési lehetőség és munkaidőben 50 százalékos vásárlási kedvezmény itt is biztosított.

A harmadik nagy amerikai gyorsétteremláncnál, a KFC-nél kevésbé egyértelmű, hogy diákként pontosan mennyit lehet keresni, de jellemzően bruttó 1350 - 1950 forint közti értékre számíthatnak a 25 év alatti, fővárosi, nappali tagozatos diákok. A tanulmányokkal összeegyeztethető, rugalmas időbeosztás, a bónuszok és kedvezmények itt is elérhetőek. 18:00 után 30 százalékos, ünnepnapokon 100 százalékos műszakpótlék jár. Az átlag bruttó fizetés pedig 362 ezer forint havonta, ami nagyjából a Burger Kinggel hasonló szinten mozog.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összességében elmondhatjuk, hogy a rivális gyorsétteremláncok kisebb-nagyobb különbségekkel, de nagyjából hasonló feltételeket kínálnak akár a fizetések, akár az egyéb juttattások terén.

Egyéb juttatások és rugalmasság terén azonban nagyjából hasonló mind a három gyorséttermi lánc, így diákok számára leginkább a személyes preferencia vagy az olyan tényezők lehetnek döntőek, mint például a lokáció. Azt azért továbbra is érdemes figyelembe venni, hogy ezek a keresetek (és most elsősorban a teljes állásról beszélünk) még mindig jócskán elmaradnak a hazai átlagkeresettől. 2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 581 900 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, ehhez képest pedig mind a három vállalat bérezése jócskán alulmarad.

Kihívás előtt a vendéglátás

A vendéglátás már évek óta komoly munkaerőhiánnyal küzd, így a diákmunkásoknak egyre nagyobb szerepük van a munkaerőpiacon. A korábban említett szja-mentesség szintén a fiatalok minél szélesebb körű foglalkoztatását, munkaerőpiacra való becsatornázását célozza meg. A vendéglátósok elkeseredett harcát jól érzékelteti, hogy a Balatonnál már sok százezres fizetés mellett is nehezen találnak munkaerőt.

Ugyan az általunk említett három étteremláncnál már évek óta folyamatos a béremelés, az infláció miatt a reálbér nem igazán mutattott javulást. Egy albérletben élő egyetemista átlagosan összegezve a lakhatás, étkezés, bérlet és egyéb kiadások költségeit legkevesebb 127 450 forintot költ havonta az Eduline elemzése szerint. A dinamikusan növekvő költségek mellett a gyorsétteremláncok bérei csak kisebb mértékben emelkedtek, így kérdéses, hogy a jövőben milyen mértékben lesznek képesek megtartani a fiatal munkaerőt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem