27 °C Budapest
High tech Li-ion batteries being produced by an automated machine. Shot in a Li-ion Battery Co. which develops, manufactures, and markets cylindrical type rechargeable Li-ion batteries.

Súlyos dolog derült ki a magyar akkugyárakról: erre mentek el az állami támogatások

2023. március 20. 09:51

64 millió forintjába került a magyar államnak egy akkugyári munkahely - derült ki az összesítésekből. Ám a kép csalóka, egyfelől a 3 nagyberuházás (a gödi, a debreceni és komáromi-iváncsai) csak 15 ezer munkahelyet teremt - ami nem kizárt, hogy még bővülni fog. Másrészről pedig az üzemekben nagy számban dolgozhatnak külföldi vendégmelósok.

Az utóbbi évek költségvetései alapján 1050 milliárd forint állami támogatást lehet összeszámolni az akkumulátorgyártó és elektromos járműgyártó cégek számára - szedte össze a G7. Ebből a legnagyobb tétel a CATL debreceni akkugyára, amely önmagában több mint 600 milliárd forintot tesz ki. Mindennek fényében a portál kiszámolta, mennyibe kerül egy munkahely a hazai akkugyárakban.

Mint kiderült, a Samsung gödi telephelyén 2700 új munkahely létrehozását ígérték, és már 2017-ben átadták az első ütemet, de a gyár azóta is bővül. Az SK akkumulátorgyárát 2020-ban adták át Komáromban, az iváncsai üzem idén indítja a termelést. Ezek ezer, illetve 2,5 ezer új munkahelyet ígérnek. A CATL kínai vállalat debreceni üzeme ugyan még csak terv, de itt 9 ezer új munkahelyet ígérnek. Ez összességében 15 ezer új munkahely, ami a 4,7 millió hazai foglalkoztatotthoz képest nem túl jelentős - ráadásul az üzemekben jellemzően vendégmunkások fognak dolgozni.

Összességében pedig az derült ki, hogy az államnak egy akkumulátorgyári munkahely 64,3 millió forintjába került. Ám a mérleget kedvezőbbé teheti az üzemek esetleges bővülése, amit nem lehet kizárni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?