Gigantikus ipari parkot terveznek a magyar kisváros mellé: de mi lesz a helyi lakosokkal?
Szakértői fórumot tartottak Bicsérden a település mellé tervezett 600 hektáros, nemzetgazdasági szempontból kiemelt ipari parkról.
Szakértői fórumot tartottak Bicsérden a település mellé tervezett 600 hektáros, nemzetgazdasági szempontból kiemelt ipari parkról.
A korábban szegénynek tartott területek GDP-növekedése és munkahelyteremtése immár felülmúlja az északi országrészt.
A SPAR Magyarország tovább fejleszti hálózatát Magyarországon.
Minden idők legnagyobb bontása kezdődött Salgótarjában: hamarosan végleg eltűnik az öblösüveggyár! Egykor több ezer család megélhetését biztosította, mára azonban az enyészeté lett.
Háromszáz új munkahely létesül Tápiószelén hamarosan, új üzemcsarnok is épül.
A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre.
2025-ben mindeddig átlagosan több mint 53 millió forinttal támogatta az állam egy-egy új gyári munkahely létrejöttét - számolta ki a Pénzcentrum a sajtóban megjelent hírek alapján.
Betanították a vietnámi vendégmunkásokat, aztán kirúgták a magyarokat az akkuipari gyártótól, amely milliárdokat kapott munkahelyteremtésre.
A Béres Gyógyszergyár Zrt. új üzemegységét adták át Szolnokon. A vállalat 8,3 milliárd forintos beruházásának köszönhetően a gyártókapacitás bővülése mellett 24 új munkahely jött létre a térségben.
A magyarországi börtönök egyre túlzsúfoltabbak, de a korábban bejelentett börtönépítési program mégsem haladt előre.
64 millió forintjába került a magyar államnak egy akkugyári munkahely - derült ki az összesítésekből.
Folyamatosan adja a kormány az állami támogatást az itt építkező cégeknek, de alig valaki teremt cserébe munkahelyeket.
A Lidl épít raktárbázist a Tiszaújvárosi Ipari Parkban. A további jó hír az a város számára, hogy a logisztikai központ felépültét követően 300 munkahely teremtődhet.
Elindul a Felzárkózó Települések program, amely újszerű, integrált megoldásokat keres a leghátrányosabb helyzetű területek felzárkóztatásához. A fókusz ezúttal három fő célra koncertál: a munkahelyteremtésre, az oktatásra és a szociális ellátásra.
Megduplázza létszámát Magyarországon az Aldi informatikai szolgáltatásokat végző leányvállalata, az Aldi International IT Services Kft. (AIIS), a vállalat 300 olyan informatikai munkahelyet hoz létre, amelyek jó része otthonról is ellátható feladatokból áll.
Átadták a szekszárdi Kék Madár Alapítvány kézműves csokoládéüzemét kedden, Magyarországon ez az első olyan, csokoládét gyártó üzem, amely fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztat.
80 milliárd a keretösszeg.
A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban.
4.517 milliós létszámmal 75.4%-ra nőtt a foglalkoztatási ráta augusztusban. A hazai munkaerőpiacon 61 ezer új álláshely jött létre, a közfoglalkoztatottak létszáma csökkent, míg az itthonról külföldi telephelyre ingázók száma 14 ezer fővel nőtt.
Kétszáz embernek ad munkát épülő salgótarjáni üzemében a dél-koreai Bumchun Precision nevű cég, a beruházás értéke 41 millió euró, mintegy 13,3 milliárd forint