12 °C Budapest
Worried young woman working at home

Rengeteg magyar érzi magát a szakadék szélén: egyik napról a másikra elveszthetik a munkájukat

2022. november 29. 14:33

A jelenlegi geopolitikai környezet és ezzel összefüggésben a romló gazdasági mutatók már a munkaerőpiacon is jelentősen éreztetik a hatásukat. A magyar dolgozók 40%-a valamilyen mértékben aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami 12%-pontos emelkedést jelent fél éven belül, derül ki a hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

A 2022 harmadik negyedévében készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 73 pontos értéket vett fel, amely 4 pontos esést jelent a tavalyi év hasonló időszakához, illetve 2 pontos csökkenést az előző negyedévhez képest.

„Az őszi adatokból az derül ki, hogy a COVID-járvány idejéhez hasonlóan a romló gazdasági tendenciák, valamint a háború által okozott gazdasági és társadalmi bizonytalanság hatására a munkavállalók hangulata ismét pesszimistábbá vált” – mondta el a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója. Kiss Márk István szerint a félelem valóban nem alaptalan, mivel a KSH által év közben mért 3,3%-os szintről októberre 3,6%-ra nőtt a munkanélküliségi ráta, ami a téli hónapokban akár még tovább is emelkedhet, mivel az energiaválság egyre erőteljesebben érinti a piaci szektort is.

Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók 43%-ának a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén. Ezzel szemben a dolgozók közel egyharmada (32%) – az előző negyedévhez hasonlóan – 4 hónap és egy év közötti időszakot is kibírna, 19%-uk pedig több, mint egy évet is képes lenne átvészelni, amely 3%-pontos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest.

A kérdéssorokból az is kiderül, hogy állásvesztés esetén a válaszadók 69%-a szerint lenne valaki a háztartásban, akire támaszkodhatnak. Közel kétharmaduk (61%) kölcsön tudna kérni olyan családtagtól, vagy rokontól, akivel egyébként nem lakik közös háztartásban. A válaszadók kevesebb mint negyede (23%) állította azt, hogy abban az esetben, ha elveszítené az állását, rendelkezne olyan biztosítással, amelyből pénzhez jutna. Egy másik kérdés egyébként arra is kíváncsi volt, hogy az interjúalany milyen valószínűséggel kötne meg egy olyan típusú biztosítást, amely munkanélküliség esetén anyagilag kisegítené. Az eredmények alapján minden ötödik megkérdezett (21%) valószínűleg, vagy biztosan hajlandó lenne ilyen biztosítás megkötésére.

A kutatásból az is kiderül, hogy az előző évi adatokkal összevetve jelentősen, vagyis 9, az előző negyedévhez képest pedig 4 ponttal esett vissza a munkavállalók jelenlegi munkahelyük fennmaradásával kapcsolatos optimista percepciója: ilyen szintű pesszimizmus 2014-2015 táján volt érzékelhető, vagyis még a járványidőszakban is optimistábbak voltak a válaszadók. A részeredmények alapján az interjúalanyok 67%-a vélte úgy, hogy a cég, ahol dolgozik - függetlenül a saját pozíciójától -, még több mint öt évig biztosan megmarad. Az ezzel kapcsolatos percepció 12%-pontot esett egy év alatt, illetve 6-ot az előző negyedévhez képest.

Az interjúalanyok 40%-a azt is elmondta, hogy valamilyen szinten aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami közel 9%-pontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kutatás eredményei kapcsán ugyanakkor pozitív fejleménynek számít a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy egy esetleges állásvesztés, vagy felmondás esetén mennyire érzik úgy, hogy könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást: az előző negyedévhez hasonlóan 65 pontot regisztráltak, míg az előző év azonos időszakában ez a mutató 63, 2020-ban pedig 59 pont volt. Az ezzel kapcsolatos részkérdésben pedig a válaszadók több mint fele (55%) állította azt, hogy könnyen, vagy nagyon könnyen találna magának munkát, ami az előző negyedévhez képest nem jelent érdemi változást (54%).

Mindemellett a felmérés szerint az elmúlt negyedévhez képest ugyan változatlan, de a megelőző év hasonló időszakához képest 5 ponttal esett vissza a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy kifejezetten a jelenlegi pozíciójukat mennyire érzik biztosnak az adott cégen belül: a 73 pontos érték utoljára 2020 nyarán és őszén jellemezte a munkavállalókat. Az erre vonatkozó részadatok szerint egy év alatt 59%-ról 55%-pontra csökkent azok aránya, akik a saját pozíciójukra vonatkozóan annyira optimisták, hogy azt gondolják, hogy az több mint öt évig biztosan megmaradna.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022

Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum nagy Boldogságtesztjét.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem