Új időszámítás kezdődik a magyar munkahelyeken: lassan mindenkinek be kell állni a sorba

Új időszámítás kezdődik a magyar munkahelyeken: lassan mindenkinek be kell állni a sorba

2021. augusztus 18. 16:41

Egyes felmérések szerint a munkavállalók egy egészen jelentős része a járvány után is otthonról dolgozik majd, erre azonban nem csak a vállalatnak, de a kollégáknak is meg kell érniük, és nekik is tenniük kell azért, hogy működjön az új rendszer. Apró szokásaink megváltoztatása produktívabb, koncentráltabb és boldogabb élethez vezethet: azonban érdemes a legelején kezdeni a változtatást, és apró lépésekkel haladni a cél felé. Egy sikeres szakember most elárulja a titkát: ő hogy kezdte, milyen szokásokat vett fel, és miket hagyott el.

A következő két évben a munka frontján radikális változások várhatók, erre azonban nem csak a hr osztályoknak de azoknak a munkavállalóknak is fel kell készülniük, akik lépést akarnak tartani a folyamatosan változó trendekkel. Egyes felmérések szerint a kollégák egy egészen jelentős része, 39 százaléka a járvány után is otthonról dolgozik majd, erre azonban nem csak a vállalatnak, de a munkavállalónak is meg kell érnie. Ideje minden szereplőnek vállalni a felelősséget, kilépni passzív szemlélődő státuszából és tenni azért, hogy az új világban is megállják a helyüket.

Apró kis szokásaink megváltoztatása valóban vezethet produktívabb, koncentráltabb és boldogabb élethez? A produktivitás nem csak egy elvont fogalom, és nem is új keletű mánia, gyakorlatilag azóta jelen van a társadalmakban, mióta a termelés létezik. És nem csak az üzleti életben számít meghatározó tényezőnek, de ma már a magánéletünk is nehezen menedzselhető nélküle.

Persze minden az alapoknál kezdődik, a mindennapi apró szokásainkkal, hiszen tulajdonképpen ezek határozzák meg, mennyire leszünk hatékonyak és sikeresek aznap. Néhány egyszerű stratégia mentén már el tudjuk kötelezni magunkat azon szokások mellett, melyek elképesztő eredményeket hozhatnak számunkra.

Kezd a "megfelelő" szokások kiválasztásával

Legyen szó akár a fogselyemhasználat gyakoriságáról, arról, hogy kevesebbet pörgetjük az Insta-t, vagy elkezdünk végre diétázni: mindannyian tudjuk, hogy a szokások megváltoztatása nagy hatással lehet az egészségünkre, a családunkra és a karrierünkre egyaránt. De mi van akkor, ha fogalmunk sincs, mely szokásokra koncentráljunk?

Kezd azzal, hogy kitalálod, szeretnél-e változást elérni: előléptetés, új állás saját vállalkozás? Vagy talán még nem is tudod, mit akarsz, unatkozol, megrekedtél vagy stagnálsz, és egyszerűen csak szeretnél változtatni valamin? Arra a kérdésre, hogy milyen új szokással kezdj, tulajdonképpen nincs helyes válasz,

a lényeg csak annyi, hogy kezdj magaddal valamit.

Bármit csinálni jobb, mint semmit sem csinálni.

Próbálj fel valamit, nézd meg, hogy illik-e hozzád, és légy kész elengedni, ha nem szolgálja a céljaidat

 - javasolja Jeff Sanders író, vállalkozó. Ő például a reggel 5-ös ébredéssel kezdte. Nem volt konkrét célja, egyszerűen csak változásra volt szüksége. Elég hamar ráébredt, hogy ezzel az egyszerű változtatással a napirendjében talált időt arra, hogy edzeni tudjon, majd megtervezze és előkészítse a napját még reggel 9 óra előtt.

Persze olyan szokásokat is kipróbált, amelyek nem feleltek meg neki. A meditáció, amiről mindannyian tudjuk, hogy "szükséges lenne", egyszerűen nem működött nála. De ahelyett, hogy a meditációra való képtelenségét személyes kudarcnak tekintette volna, egyszerűen csak úgy bélyegezte meg a meditációs szokást, hogy "nem nekem való", és továbblépett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szokást támogató rutinok kialakítása

Egy szokás kiválasztása és annak betartása nagyon nem ugyanaz. De akkor mégis hogyan keltsünk életre egy új szokást? Jeff számos olyan stratégiát ajánl, amely nála bevált. Íme a legfontosabbak:

Kövesd a legkisebb ellenállás útját

Amikor Jeff az első napon felébredt, hogy futni induljon, rájött, hogy ebben az álmos állapotában nagy erőfeszítésébe kerül felöltözni, megtölteni a vizes palackját, befűzni a tornacipőjét és bekapcsolni a zenét. Ezért a második napra készülve már előző este előkészítette a ruhákat, a vizet és az iPodot. Ezután már csak fel kellett kelnie és el kellett indulnia.

Tedd olyan könnyűvé az igent, hogy a nem már egyenesen nevetségesnek tűnjön!

Éljen a FBOT!

A FBOTs Jeff rövidítése a Focused Blocks of Time (Fókuszált időblokkok) kifejezésre. Ez azt jelenti, hogy elkötelezed magad valaminek a megtételére, és időt is szakítasz a naptáradban. Azt hiszed, azért nem frissíted a LinkedIn-profilodat, mert nincs rá időd? Akkor iktass be erre egy időpontot!

Ha ez sikerült, menj tovább, és iktass be heti egy órát a személyes márkád fejlesztésére: legyen szó a közösségi profilod ápolásáról, az önéletrajzod frissítéséről vagy a hálózatod bővítéséről. Ez egy kifejezetten hasznos szokás, amit azonnal elkezdhetsz.

Ismerd meg minden önmagadat

Amilyen büszke Jeff a reggel 5 órás változatára, olyan őszintén beszél arról, hogy az esti 9 órás időpont milyen nehézzé tudja tenni a dolgokat, amikor a szokások megváltoztatása iránti elkötelezettségéről van szó. A korai kelés ugyanis korai fekvést igényel, amihez azonban sokszor nincs kedve, szívesebben olvasna, vagy tévézne még egy kicsit. Nagy a kísértés, és ilyenkor minden egyes alkalommal meg kell győznie magát, hogy a reggeli futás és a produktív napindítás mennyire jó dolog az életében. Az esetek nagy részében megnyeri a csatát.

Kapcsold össze az identitásaidat

„Ne csak egy olyan ember légy, aki korán kel, hogy futni tudjon - légy futó, és légy büszke erre. Ahelyett, hogy olyasvalaki lennél, aki hetente egy cikket olvas el, élethosszig tartó tanulóként azonosítod magad. Nem olyasvalaki vagy, aki munkát keres, hanem egy ambiciózus, élethosszig tartó karriert építő céltudatos ember” – mondja a szakember.Lehet, hogy ez csupán szemantikának tűnik, de a szavak és a gondolkodásmód igenis számít.

Csak addig tarts meg egy szokást, amíg az neked megfelel

Jeff sikerének egyik titka, hogy folyamatosan újraértékeli, mit csinál és mire törekszik. A céljai idővel változhatnak, és így a szokásai is. Ez az állandó újraértékelés időbefektetést igényel, de ez a befektetés az évek során jelentős nyereséget hozott. Sokan közülünk "túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy produktívak legyenek" - mondja.  Az igazán szervezett, tudatos emberek heti értékeléseket készítenek, amelynek során áttekintik a mögöttünk hagyott hetet, és megtervezik az előttük állót. Feltesznek magának néhány egyszerű kérdést:

  • Milyen kötelezettségeket tartottam be? (Ezeket megünnepli)
  • Milyen új dolgokat próbáltam ki, amelyek jól működtek? (Ezeket megismétli a következő héten)
  • Mi nem működött jól? (Ezeket elengedi. Azok a szokások vagy cselekedetek egyszerűen nem neki valók voltak).
  • Milyen eredményeket szeretne elérni a következő héten?
  • Milyen szokások vagy cselekedetek mellett akar elköteleződni ezen eredmények szolgálatában?
  • Milyen meglévő szokások nem szolgálják már őt?
  • A folyamat egyszerű és hatékony, de segít megőrizni a tisztánlátást, a fókuszt és az örömöt a munkában és az életében. És ez már nagyon közel áll a siker definíciójához.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 30. szombat
Zalán
13. hét
Március 30.
A Föld órája
Március 30.
Nagyszombat
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem