20 °C Budapest

Tisztul a piac? 10-ből 7 felújítást még mindig feketén végeztetnek

MTI
2021. február 22. 13:03

A lakásfelújítások 70 százalékában nem kötnek írásos szerződést az építőipari vállalkozókkal a megrendelők, és nem néznek utána a kivitelezőnek - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1-en. Koji László hozzátette: ezen a helyzeten sokat javít az állami támogatási program, amelyben a visszatérítés feltétele az írásos szerződés és tételes megállapodás az elvégzendő feladatokról, valamint az, hogy a pénzek számlán keresztül mozogjanak. Ezzel tisztul a piac - mondta.

Koji László azt javasolta azoknak, akik szakembert keresnek, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakmai építőipari regisztrációs rendszerében tájékozódjanak, ahol 80 ezer vállalkozást találhatnak, megyénként felsorolva. A felújítási igény tömegesen Budapesten jelentkezik, az év elejétől jelentős kereslettel találkoznak a szakemberek és a cégek, ezért a várakozási idő feltehetően nem fog csökkenni - mondta.

Közlése szerint az ágazat folyamatosan mintegy 340 ezer embert foglalkoztat, jó szakemberből, szakmunkásból és mérnökökből azonban az utóbbi 4-5 évben komoly hiány van, ami az idén is megmaradt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem