Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
Tavaly a dolgozó nyugdíjasok majdnem kétharmadát foglalkoztathatták a nyugdíjas szövetkezetek. Kiderült, hogy a tavalyi harmadik negyedévben több mint 120 ezer nyugdíjas vállalt munkát, bő 20 ezerrel kevesebben, mint 2020 második negyedévében.
Nincs külön nyilvántartás arról, hogy hány nyugdíjas dolgozott a nyugdíjas szövetkezeteknél, de az kiderült a KSH adataiból, hogy másfélszer annyi foglalkoztatott nyugdíjas lett 2020-ra, mint ahányan négy évvel korábban volt. A 24.hu szerint a nyugdíjas szövetkezetek indulásának évében, 2017 elején kb. 80 ezer, tavaly a második negyedévben már több mint 140 ezer nyugdíjas foglalkoztatottat tartott számon a KSH. Tavaly viszont a harmadik negyedévre mintegy 20 ezres létszámcsökkenés következett be, ami vélhetően a járványnak tudható be.
A szövetkezeteket tömörítő szervezet nyomon követi a taglétszámot, mint közölték: az első teljes évben, 2018-ban mintegy 25-30 ezer tag vállalt munkát a szövetkezeteknél, 2019-ben pedig már több mint 80 ezer fő, és becslés alapján a 2020-as évben is nagyjából ugyanennyi tag volt - válaszolta a 24.hu-nak Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetségének (KözÉSZ) alelnöke. Ezek szerint 2019-ben a dolgozó nyugdíjasok majdnem 70 százalékát foglalkoztatták a szövetkezetek, és tavaly is majdnem kétharmadukat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







