11 °C Budapest

Rájár a rúd a magyar munkavállalókra: így esélyük sincs megtartani az állásukat

2020. november 2. 14:07 4 perc

A munkaerőpiacon lévő legfiatalabbak, azaz a z generáció számára a legnehezebb most a kapcsolódás. Hiába igazodnak el kiválóan a digitális térben, hiába ugrándoznak profi módon a különböző digitális platformok között, eddig megszerzett szociális képességeik komoly veszélyben vannak. Jelen körülmények között azok híján pedig hosszú távon képtelenek lesznek megmaradni a szervezethez, amely mellett elkötelezték magukat.

Egy új munkaerő integrálása a csapatba sosem egyszerű feladat, ám a boldog békeidőben még fogalmunk sem volt róla, milyen szerencsések vagyunk, hogy minden nap találkozhatunk egymással a munkahelyeinken, segíthetjük, bíztathatjuk egymást. Egy új munkatárs kiválasztása csupán a kezdete a közös útnak, aminek a következő kritikus mérföldköve a munkahelyi beillesztés: tudjuk jól, egy új alkalmazott első három hónapja meghatározóan hat a későbbi időszakra, ahogy az is nyilvánvaló, hogy az emberi kapcsolatok ápolásában a személyes kapcsolattartás elkerülhetetlen. Ilyen alkalom lehet például egy jó beszélgetés egy csésze kávé társaságában. Azaz csak lehetett.

A járvány ugyanis mindent megváltoztatott, ahogy ezt is. A cégeknek persze továbbra is segíteniük kell az új munkavállaló beilleszkedését, hiszen ha nem érzi jól magát, nagyobb eséllyel lép ki már a próbaidő alatt. A kérdés, hogy ilyen körülmények közt mégis hogyan? Mivel a világjárvány miatt az irodák most nem biztonságosak, a hagyományos beillesztési folyamatokat is újra kell szervezni. A most munkába álló fiataloknak a legnehezebb a helyzetük, hiszen semmifajta tapasztalat nincs a hátuk mögött - mindkét félnek mérsékelni kell tehát az elvárásaikat e téren.

A csatlakozás nehézségei

Ha valaki már hosszabb ideje dolgozik ugyanazon a szervezetnél, majd egyik pillanatról a másikra home office-ba kénytelen vonulni, akkor ő nyugodt szívvel élvezheti a hosszú kapcsolat előnyeit - összegezte a BBC-nek Amanda Jones a King's College Emberi Erőforrás Menedzsment Tanszékének oktatója, hiszen elmondása szerint 

az emberek már ismernek, tudják, mire vagy képes.

Ám sok fiatal a személyes kontaktus, a fizikai jelenlét hiánya miatt elkezdett szép lassan leszakadni a vállalat testéről a távmunka ideje alatt, mely főleg a nagyobb vállalatoknál figyelhető meg. A dolgozói élmények nagy része a (valódi) térben realizálódik, tehát elengedhetetlenek (lennének) a személyes találkozások - véli Dan Schawbel, HR tanácsadó. Meglátása szerint 

van egy bizonyos energia, mely csak a személyes jelenlétből, találkozásokból fakadhat. Ennek hiányában sokkal nehezebb csatlakozni egymáshoz.

A legújabb tanulmányok is azt mutatják, hogy a járvány nyomában járó elszigeteltség és a kapcsolattartás különösen a z generáció számára volt nehéz: közülük háromszor annyian kerestek segítséget a mentális panaszaik, mint például a stressz és a kiégés kezeléséhez, mint idősebb kollégáik. A Smartsheet szoftvercég kutatói ezer amerikai munkavállalót mértek fel még áprilisban, és megállapították, hogy a legfiatalabb alkalmazottak küszködnek a leginkább: a Gen Z dolgozóinak 82 százaléka azt mondta, hogy "nehezebben tud kapcsolódni" a távolról végzett munkához, míg nagyjából a fele arról számolt be, hogy kommunikációs problémái vannak a munkahelyén, és nehézséget okoz számára a szükséges források elérése.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nagy mértékben meggyengültek a soft skilljeik az emberi kapcsolatok hiánya miatt.

Ez a jelenség már több, mint aggasztó, hiszen ennek a jelen helyzetnek egészen biztosan negatív hatása lesz a jövőjükre, tudjuk jól, soft skillek ma már legalább olyan fontosak egy sikeres karrier szempontjából, mint a hard skillek.

Fedélzetre!

Míg korábban az onboarding folyamata főként személyes kapcsolódásokon keresztül ment végbe (csak elenyésző részük volt digitális- legalábbis idehaza), addig a poszt-covid világban, az érintkezési pontok minimálisak, az online meetingek száma pedig megsokszorozódott. Ez persze a fiatalabb generáció számára, akik játszi könnyedséggel váltanak egyik platformról a másikra, nem okoz különösebben problémát, legalábbis technikai szempontból, ugyanakkor az x-eseknek már nem ennyire egyértelmű.

Amint a teljes munkaerő online módba migrált, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy, nemzetközi vállalatok fizikai központ nélkül is képesek működtetni üzleti tevékenységüket. Ezzel egyidőben azonban az egyik utolsó kézzel fogható valóság süllyedt el a friss diplomások számára. Ma már egy jó internetkapcsolattal bárhonnan elvégezhető a munka, nincs szükség röghöz kötni őket. Ők tehát egy egészen másik munkavilágba csöppentek bele, mint amire tanulmányaik alatt készültek, és nem biztos hogy rosszul jártak, hiszen ez a fajta munkavégzés közelebb áll a digitális bennszülöttekhez, mint a bevándorlókhoz. Ugyanakkor vigyázni kell rájuk, hogy a nehezen megszerzett soft skilljeik ne tűnjenek el visszafordíthatatlanul.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?