Borul a családi kassza: ezzel sok szülőnek számolnia kell idén ősszel

2020. augusztus 28. 05:32

Alaposan felforgatta a mindennapokat, amikor március 16-án normál tanrendről átálltak az iskolák a digitális oktatásra. Nagy kihívást jelentett ez a tanároknak, diákoknak és szülőknek egyaránt. Nem meglepő, hogy az előző félévben nőtt az igény a mára kiépült iparággá vált magántanári szolgáltatásokra. Több, különórát adó pedagógussal beszélgettünk arról, ők hogyan élték meg az előző félévet, hogyan alakult a diákok száma és körbejártuk azt is, milyen árakra számíthatnak a szülők, ha különórákra szeretnék járatni a gyereket.

Egyelőre nagyon úgy tűnik, normál tanrend szerint indul a tanév, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a közoktatási intézmények vezetőinek kiküldött járványügyi intézkedési terv is kiemeli, annak érdekében, hogy szükség esetén minden iskola felkészült legyen a munkarend átalakítására, vagyis az online oktatásra való átállásra, a nevelőtestületnek ki kell dolgoznia a saját protokollját és bevezetésére fel kell készülnie. Vagyis a digitális oktatás lehetősége ott lóg a levegőben.

Válogass a kedvezményes személyi kölcsönök között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A márciusi átállás nagy kihívást jelentett a pedagógusoknak, diákoknak és szülőknek egyaránt. A digitális oktatás az ország különböző részein, a különböző intézményekben különbözőképpen valósult meg. Okkal aggódhattak a szülők, nem szenved-e jelentős hátrányt a gyerekük a kialakult helyzet miatt. Kíváncsiak voltunk, vajon nőtt-e az igény a magántanárok szolgáltatásai iránt. Hogy kicsit átfogóbb képet kaphassunk a magántanári piacról, az árakról és a szolgáltatásokról, három különböző hátterű magántanárt kerestünk meg.

Van, aki szerint nem működik az online oktatás

Rita, aki kérésére álnéven szerepel a cikkben, középiskolai tanár egy fővárosi intézményben, a szabadidejében vállal korrepetálást matematikából és angol nyelvből. A Pénzcentrumnak azt mondta, a járvány magyarországi megjelenése után csökkent a magándiákok száma, de ahogy közeledett az év vége, egyre többen kérték a segítségét.

Nem minden tantárgyat lehet online oktatni

- mondta. Miután a hozzá forduló szülők is jelezték, az online oktatás véleményük szerint nem működik, ő az előző félévben is személyesen tartotta a különórákat.

Van, amire a rendelkezésre álló online platform nem elég. Egy matematikai példa megértéséhez kell, hogy ott legyen a tanár, elmagyarázza, többször, többféleképpen, segítsen, fogja a diák kezét

- mondta Rita, aki szerint az előző félév gyakorlatilag "kuka", ami azért problémás, mert például a matematika pont olyan tantárgy, amelynél az ismeretanyagok egymásra épülnek. Véleménye szerint az iskolákban nem lesz arra idő, hogy most, személyesen mindent újra átvegyenek, amit az előző félévben kellett volna, mert megvan kötve a tanárok keze, haladni kell a tananyaggal.

Mi, tanárok sem tudjuk a választ arra, hogyan lehet pótolni, megszilárdítani az előző félév tudásanyagát, ez egy nehéz kérdés

- mondta. Ő egyébként átlagosan napi egy magántanítványt fogad, de volt rá példa, hogy két-három diákot is tanított egy nap. Általában 60 percesek az órák, de van, aki 90 percet kér.

Nem gondolom, hogy ebben a gazdasági helyzetben az áremelés célra vezető lenne. Én egy 60 perces óráért 3000 forintot kérek el

- tette hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tartott tőle, de végül bejött a digitális oktatás

Nem emel árat idén Helga sem, aki német-francia nyelvből vállal korrepetálást, nyelvvizsgára vagy emelt szintű érettségire való felkészítést.

Változóak az árak, szociális alapon mérlegelek. Nagyon baráti árnak számít a 60 perces óráért a 3000 forint, de például a 90, vagy inkább 120 perces óra átlagos ára 8000 forint

 - mondta. Helgának három gyereke van, így a digitális oktatást nem csak pedagógusként, hanem szülőként is megtapasztalta.

25 éve tanítok, de ilyenre még nem volt példa. Ennek ellenére simán átálltam a tanítványaimmal az online oktatásra, az elején egy szükséges rossznak fogtam fel és tartottam is tőle, de aztán belerázódtunk. A technikai problémák voltak olykor zavaróak, például elment a net, de ezeken csak nevettünk, alkalmazkodtunk az új helyzethez

- mondta, hozzátéve, a saját gyerekein is azt látta, hogy stresszelnek amiatt, hogy minden flottul menjen, hogy stabil legyen az internet, aggódtak, le tudják-e majd tölteni a tanárok által küldött anyagokat, de a harmadik-negyedik óra után már gördülékenyen mentek a dolgok. Kifejtette, ugyan felsőben és a középiskolásoknál a digitális oktatás működhet jól, véleménye szerint alsóban ez a módszer nem alkalmas a tudásanyag megfelelő átadására és annak elsajátítására sem.

Ahhoz, hogy az óra élvezetes legyen, hogy a kisdiák figyelme ne kalandozzon el, a tanárnak találékonynak kell lenni, be kell vetni mindent: társast csinál, kártyalapokat használ, vagyis speciális eszközökkel készül az órára. Ez online nem működik, ehhez személyes jelenlétre van szükség

- jegyezte meg. Ahogy a korábbi években, úgy most, év elején is nőtt az érdeklődés a szolgáltatásai iránt, leginkább azok a szülők jelentkeznek, akiknek a gyerekük most lesz felsős, vagy két tannyelvű iskolába készül továbbtanulni, emelt szintű érettségit vagy nyelvvizsgát tesz idén. Helga jelenleg hat diákot tanít, de maximum nyolcat tud vállalni.

Dávid azt mondta, nyáron és most, a tanévkezdés idején nagyjából épp akkora az érdeklődés az órák iránt, mint tavaly. A debreceni tanár egyébként heti 30 órát vállal, havi díjat kér, vagyis havonta állít ki számlát.

Különböző kategóriák vannak, más az árfekvés egy középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsgára való felkészítés esetén és más, ha valaki gyakorlás céljából kommunikációs órákat vesz

- mondta. Ennek megfelelően az árak óránként átlagosan 2200 és 3200 forint között alakulnak. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a közeljövőben valamennyit emel majd, nagyjából 10-15%-ot tervez, de azt mondta, még semmi se biztos, több mindentől is függ, hogyan dönt majd.

Így alakulnak idén az árak a fővárosban

Nagyon sok olyan platform működik, amelyen a szülők vagy tanulni vágyók magántanárt kereshetnek. Mi kifejezetten budapesti tanárokat kerestünk. Volt, aki kizárólag online vállal oktatást, más akár személyesen is. Az árak változatos képet mutatnak:

- angol nyelv: találtunk olyan tanárt a fővárosban, aki egy 45 perces óráért 2500, más 3000, 4000 vagy 4500 forintot kér. Az egyik, magántanár-közvetítő oldalon van olyan pedagógus, aki 4000 forintot kér egy 60 perces óráért.
- matematika: találtunk olyan pedagógust, aki általános iskolásoknak, középiskolásoknak vállal korrepetálást, érettségire való felkészítést, és egy 60 perces óráért 3500 forintot kér, míg más 2500 forintért vállal különórát.
- történelem: szintén kifejezetten általános - és középiskolásoknak tart 45 perces különórát valaki 2800 forintért, más 3500-ért.
- német nyelv: van, aki kezdőtől felsőfokú nyelvvizsgáig vállal tanítást, 60 perces óráért 5000 forintot kér, és találtunk olyan tanárt, akinél a maximum a középfokú nyelvvizsgára való felkészítés, ő 4000 forintot kér.

Nagyon különböző az is, a különórákat vállalók milyen tapasztalattal vagy milyen képzettséggel rendelkeznek, és óriási a kínálat, tehát nincsenek könnyű helyzetben a szülők, hogy kiválasszák, végül kit bízzanak meg a gyerek tanításával.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem