6 °C Budapest

Itt a bejelentés: több mint tízezer pedagógus félmilliós jutalmat kap

MTI
2020. augusztus 27. 07:23

Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban.

Kásler Miklós közölte: a kormány úgy döntött, hogy négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus és "az oktatást segítő kolléga" kap ilyen juttatást a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáért. Hozzátette: június 2-ától, a járványhelyzet javulásával lehetővé vált ugyan egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások megszervezése az iskolákban, hogy a gyerekek szükség esetén pótolni tudják a lemaradást, de a tanulók egy része, a leghátrányosabb településeken élők, nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/emberieroforrasokminiszteriuma/videos/230648821611396/

Kiemelte: a kormány több mint hatmilliárd forintos programjának éppen az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek be tudják hozni a lemaradást, minél kevesebben hagyják el az iskolát végzettség nélkül, egyben támogassák a pedagógusok helyben és pályán maradását.

Hirtelen pénzre van szükséged? Nézd meg a bankok kölcsönajánlatait Pénzcentrum kalkulátorában!

Az érintett települések állami fenntartású iskoláiban dolgozó több mint tízezer ezért a - január 31-éig tartó - felzárkóztató munkájáért kapja a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom