Hoppá! Egyre több magyar él ezzel a lehetőséggel, és megszerzi az oklevelet

MTI
2020. április 15. 08:28

Tavaly háromezerrel többen kaptak nyelvvizsgabizonyítványt, mint egy évvel korábban - írja a szerdai Világgazdaság az Oktatási Hivatal adatai alapján.

Tavaly 124,4 ezren jelentkeztek valamilyen nyelvvizsgára, és 82,3 ezren jártak sikerrel, míg egy évvel korábban a 120,5 ezer próbálkozásból 79,5 ezret koronázott siker - olvasható a lapban, amelynek a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke azt mondta: csúcsévnek számít a tavalyi. Ez évre tekintve Rozgonyi Zoltán kifejtette: a nyelvvizsgázók 40 százaléka ezekben a hónapokban szerzi meg a papírját, a nyelvtanulók csaknem 80 százalékát pedig azok teszik ki, akik felvételire készülnek.

A koronavírus-járványra utalva úgy vélekedett, a nyelviskolák nagy része zökkenőmentesen állt át a távoktatásra, de leterheltségük a járvány miatt hozzávetőleg a felére esett vissza. A húsvét előtt megjelent kormányrendelettel kapcsolatban rámutatott: van benne egy olyan pont is, amely alapján jó esély van arra, hogy távfelügyelettel, vagyis online eszközök segítségével otthonról is le lehessen vizsgát tenni, ami forradalmi változást hozna szerinte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31