11 °C Budapest

Ennyit spórolhattak meg tavaly a nyelvvizsgázók: több tízezer fiatal szerzett bizonyítványt

2020. január 17. 09:32

Az elmúlt két évben már több mint 65 ezer fiatal igényelte és kapta vissza a sikeres nyelvvizsgájának az árát. Mint kiderült, bizonyos esetekben az emelt szintű idegen nyelvi érettségi díját is vissza lehet igényelni. 2018 januárja óta van lehetőségük a nyelveket tanuló fiataloknak arra, hogy a vizsgadíjakat visszaigényeljék az államtól. 

A támogatás azoknak is jár, akiknek már nem ez az első próbálkozásuk - írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, a középfokú vizsgákért átlagosan 28-34 ezer forintot kell fizetni a legnépszerűbb nyelvvizsgaközpontokban, a felsőfokú bizonyítvány megszerzése pedig akár 38 ezer forintba is kerülhet. Bár a pénzt mindenképpen ki kell fizetni, de ha sikerült a vizsga, és az illető 35 év alatti, akkor visszakapja az összeget. A többség egyébként ebbe a korosztályba tartozik: 2019-ben 112 ezer vizsga közül 101 ezerre 35 évnél fiatalabbak jelentkeztek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás szerint a kedvezményes lehetőséggel 2018. január 1. és 2019. november 30. között 65 247-en éltek, ami azt jelenti, hogy a kormány közel kétmilliárd forintot fizetett eddig vissza. 

Az alapfokú vizsgákért nem jár pénz, csak a közép- és felsőfokúakért.

Jogszabályban rögzítették, hogy a támogatás mértéke legfeljebb a minimálbér 25 százaléka lehet, ez tavaly vizsgázónként maximum 37 250 forintot jelentett, a mostani, nyolcszázalékos emelésnek köszönhetően viszont elérheti a 40 ezer forintot is. Az állam összesen 27 különböző idegen nyelv vizsgáit támogatja, a legnépszerűbb angol, német, olasz és francia mellett többek között a latin, arab, japán, kínai, illetve a nemzetiségi nyelveket is.

Nem magyar állampolgárságú fiatalok esetén a magyar nyelvi vizsga is beleszámít a támogatott körbe.

Ahogy a felsőoktatási felvételin, itt is érvényes az a szabály, hogy a középfokú nyelvvizsgát kiváltja az emelt szinten letett idegen nyelvi érettségi. Eszerint visszaigényelhető az érettségi díja is annak, aki fizetett érte. Azoknak ugyanis, akik már nem először tesznek javító- vagy pótlóvizsgát, illetve akik tanulói jogviszony nélkül érettségiznek, nincs ingyen az érettségi: az idén a középszintű vizsgák tantárgyanként 24, az emelt szintűek 40 ezer forintba kerülnek. A támogatás a külföldön letett, de honosított nyelvvizsgákra is jár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem