Véget ér az aranykor? Egyes szektorokban már csökken a munkaerőhiány

Véget ér az aranykor? Egyes szektorokban már csökken a munkaerőhiány

2019. október 11. 18:32

A munkaerőpiacon megjelent új hirdetések, és az állásra jelentkezések számai arra utalnak, hogy egyes szektorokban az eddig jellemző munkaerőhiány csökkenni kezdett. Emellett jól látható, hogy a nyári szezonban a vendéglátásé volt a főszerep; megugrott az álláshirdetések száma és az ígért jövedelmek szintje is.

Több szektorban is megugrott a feladatott álláskeresések száma az év harmadik negyedévében - derül ki a Profession.hu harmadik negyedéves összeállításából. A friss jelentés szerint a banki pozíciók esetében a feladott álláshirdetések száma 27 százalékkal emelkedett az elmúlt év ugyanezen időszakához képest. A szolgáltató központokhoz (SSC) köthető bővülés 16 százalék volt, míg a vendéglátás esetében 14 százalékos fejlődést regisztráltak.

Részben az utóbbi szektorhoz kapcsolható az a fejlemény, hogy a fizikai és szakmunka kategóriában jelent meg a legtöbb olyan hirdetés, amelyben a bér összegét közzétették. Ezekből pedig további tendenciák rajzolódnak ki. Jól látható, hogy a nyári szezonban a vendéglátás területén a felszolgálók, pincérek és pultosok esetében a munkáltatók tetemes bérnöveléssel próbálták kezelni a munkaerőhiányból fakadó nehézségeiket. Ezen állásoknál ugyanis 2018 harmadik negyedévéhez képest idén körülbelül 30 százalékkal magasabb jövedelmeket lehetett látni az álláshirdetésekben: átlagosan nettó 291 500 forintot ígértek. Ennek meg is lett a hatása: a portál adatbázisa szerint idén ezekre az állásokra a jelentkezések száma éves összehasonlításban 18 százalékkal gyarapodott.

Komoly élénkülés az építőiparban is

A jelentkezések teljes számát tekintve - az előző év azonos időszakához képest - átlagosan 5 százalékos növekedést volt tapasztalható. A szektorokat külön-külön figyelve a már említett vendéglátáson felül az építőiparban látszott komoly élénkülés, ahol 23 százalékos fejlődést tapasztaltak. Mérnöki állások esetében is tetemes az előrelépés, hiszen az elmúlt év júliusa és augusztusa közötti időszakhoz képest idén 17 százalékkal több jelentkezés történt.

Az új hirdetések és a jelentkezések számai arra utalnak, hogy a gyártás-termelés, a mérnök és az IT-szektorban telítődés érzékelhető. A hirdetésszámok ugyanis csökkentek, ellenben a hirdetésekre beadott jelentkezések száma növekedett. Mindez azt jelzi, hogy ezekben a szektorokban az eddig jellemző munkaerőhiány mérséklődni kezdett.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Beindult a BMW-gyár

Érdemes kitérni Magyarország egyik legnagyobb beruházása, a debreceni BMW-gyár várható munkaerőpiaci hatásaira is. Az adatok azt tükrözik, hogy ennek immár egyértelműen látszanak jelei. Hajdú-Bihar megyében ugyanis az elmúlt negyedévben - 2018 évi hasonló mutatókhoz képest - 17 százalékos hirdetésszám emelkedést regisztráltak. Még ennél is egyértelműbben utal a gyár igényeinek feltűnésére, hogy a megyében a szakmunka esetében a hirdetésszám 24 százalékkal, gyártás-termelésnél - ahol országos szinten egyébként csökkenés volt - 48 százalékkal, míg mérnöki állások esetében egészen kimagasló mértékben, 65 százalékkal ugrott meg a közzétett álláskeresések állománya. Ezekben a munkakörökben a környék bérajánlataiban is érdemi előrelépés történt, hiszen idén a munkáltatók a tavalyinál 17 százalékkal magasabb jövedelmet ígértek leendő alkalmazottaiknak.

NEKED AJÁNLJUK
Nem semmi: ennyi munkanélküli van vidéken

Zala megyében 8,5 százalékkal csökkent egy év alatt az álláskeresők száma: a februári zárónapon 7116 álláskeresőt regisztráltak a Zala Megyei Kormányhivatal munkatársai, 665-el kevesebbet, mint...

HR BLOGGER
perfekt  |  2021.08.04 22:41
Ha a saját tőke/ jegyzett tőke aránya nem megfelelő, lehetséges a jegyzett tőke leszállítása a tőket...
hrdoktor  |  2021.08.02 06:38
A közvélekedés szerint nyáron nincs szükség arra, hogy az immunrendszer működését étrendkiegészítőkk...
hrbonbon  |  2021.07.30 10:11
Ha nem is napi szinten, de viszonylag gyakran kérdeznek meg minket jelöltjeink, hogy hogyan öltözzen...
coachco  |  2021.07.28 17:49
Eszembe jutott egyik barátunk fia, aki járt egy magyarországi követségen, mégpedig a nagykövet meghí...
kovacstunde  |  2021.07.21 14:55
  Optimista, derűlátó ember vagyok, de mint mindenkit az életem során engem is értek veszteségek. H...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. augusztus 5. csütörtök
Krisztina
31. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?