-1 °C Budapest

Kiderült: ennyivel nő majd a képviselők fizetése

2018. július 13. 12:30

Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kapnának többet a parlamenti képviselők egy most benyújtott törvényjavaslat értelmében - írja az Index.

Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők - írja az Index. A portál arról számolt be, módosítanák a törvényt a parlament törvényalkotási bizottságához benyújtott kormánypárti javaslat értelmében, és így a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék, ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 ezer forintra nőne. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezető helyettesei pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek.

Kiderült az is, hogy ha egy képviselő bizottsági tag, akkor a nagyjából bruttó egymillió forintos alapbére 1,2-szeresét keresné, de ha a törvényalkotási bizottság tagja, esetleg más bizottságban is benne van, akkor még ennél is több pénzt vihetne haza. A képviselők lakhatási támogatása is emelkedne (ez jelenleg a képviselői tiszteletdíj 25 százaléka). Utóbbit azzal indokolták, hogy a fővárosi albérletárak megduplázódtak.

Emellett a képviselők havi keretét is alaposan megemelik, a törvénytervezet szerint aki listán került be, annak a fizetésével megegyező összegű keret áll majd a rendelkezésére, aki pedig egyéniben jutott be, annak ennek a duplája.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?