19 °C Budapest

Kifestetnéd a lakásod? Brutális, mennyit fizethetsz érte

2018. május 9. 13:00

Az ingatlan piac szárnyalása és a DIY, azaz a csináld magad felújítósdi jól megfér egymás mellett a magyar piacon - hangzott el a Poli-Farbe mai sajtótájékoztatóján. A szakemberek azt is elmondták, hogy a hazai festők kivándorlási kedve egyre csökken, hisz a mesterek olyan bérekért tudnak dolgozni itthon, amelyek mellett már nem éri meg külföldre menni.

A lakások és házak robbanásszerű építési láza mellett, a DIY, azaz a csináld magad lakásfelújítási szektor is növekedni tudott, legalább is a festési munkálatokat illetően - hangzott el a Poli-Farbe május kilencedikén tartott sajtótájékoztatóján.

Ma már mindenhonnan azt hallani, hogy az építőipar szárnyal, és ez igaz is, de az a szektor, ahol a Poli-Farbe dolgozik, az nem ez a piac, hanem a DIY, azaz a csináld magad, felújító szektor

- mondta el Szabó Antal, a Poli-Farbe Kft. ügyvezetője, aki elnmondta, hogy a cég 8,1 százalékos forgalomnövekedést tudott generálni 2017-ben, amely 11,04 milliárd forintos nettó árbevételt jelentett.

Megállt a kivándorlás

Az ágazatokon átívelő munkaerőhiány természetesen az elmúlt években a festőket is komolyan érintette, közülük sokan mentek ki külföldre dolgozni, akik pedig itthon maradtak sokszor csillagászati áron, és félévre előre betáblázva dolgoznak.

Azt látjuk, hogy ez a trend most megfordulóban van, hiszen egy hazai mester idén például már aligha vállal új munkát, annyira be van táblázva, így aligha kell anyagi okokra hivatkozva külföldre mennie. Egyszerűen már nem éri meg neki. Valószínű, hogy pontosan emiatt sokan vissza is fognak jönni Magyarországra

- mondta el a Pénzcentrumnak Szabó Antal. Az ügyvezetőt kérdeztük arról is, hogy a főleg DIY szektorra optimalizált festékek mennyivel drágábbak azáltal, hogy azokat avatatlan kezek használják:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nyilván az összetevőkre ezáltal jobban oda kell figyelni, de mostanra azt mondhatom, hogy a szakemberek is előszeretettel veszik a jobbára laikusoknak fejlesztett termékeket, hiszen ezek használatával rengeteg időt spórolhatnak meg munkálataik során. Persze ezeknek a festékeknek a többletárát a végén beépítik a munkadíjukba.

Mindent egybevetve az ügyvezető szerint a prémium kategóriájú festékek értékesítése rohamosan nő, míg a 90-es évek elejére jellemző silány minőségű, nagyon olcsó festékeké pedig csökken.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?