Drámaian sok magyar diákot fenyeget a lemorzsolódás

2018. március 1. 10:00

Rengeteg magyar diákot fenyeget a lemorzsolódás - írja a Magyar Nemzet. Az Oktatási Hivatal a 2016-2017-es tanév második felétől vizsgálja, hogy a tanulók mekkora részét fenyegeti az a veszély, hogy idő előtt hagyják el az iskolát.

Nagyon magas azoknak a diákoknak az aránya, akiket a lemorzsolódás fenyeget - derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. A köznevelési törvény szerint az a tanuló számít veszélyeztetettnek, akinek a tanulmányi átlageredménye közepes alatti az adott tanévben, vagy pedig az előző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat.

Az ezzel kapcsolatos adatgyűjtés célja az, hogy segítség a veszélyeztetett tanulókat, és lehetőleg megakadályozzák a tényleges lemorzsolódást. Az is fontos tényező azonban, hogy más európai országokkal együtt Magyarország is vállalta, hogy 2020-ig 10 százalékra csökkenti az iskolát végzettség nélkül elhagyók arányát. Ezt egyelőre még nem sikerült teljesítenünk: ez a mutató tavaly 12,2 százalékos volt.

Az idei tanév első félévére több mint 82 ezer gyereket veszélyeztet a lemorzsolódás. Az érintettek aránya a fővárosban, Csongrádban és Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb, míg a legmagasabb Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Nógrádban a legmagasabb. Utóbbiakban 16 és 19 százalék között van.

Ugyancsak jelentős az eltérés az iskolatípusok között: a gimnáziumi tanulókat csak kis mértékben érinti a probléma, az általános iskolások körében pedig enyhe javulás is megfigyelhető, miközben a szakképzésbe járó tanulók esetében jelentős növekedést lehet megfigyelni. A legnagyobb mértékben a szakközépiskolások körében nőtt a kockázat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Utóbbiak esetében több megyében, például Borsodban, Szabolcsban, Zalában, Bács-Kiskunban, Békésben, Budapesten, Komárom-Esztergomban, Nógrádban, Pest megyében, Somogyban, Vasban és Veszprémben is 20 százalék felett van a veszélyeztetettek aránya. Sokak szerint az is az iskolai lemorzsolódásnak kedvez, hogy a tankötelezettséget 18-ról 16 évre csökkentették.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?