Akár bruttó 700 ezer forintot is kereshet egy targoncavezető, de regionálisan nagy eltérések lehetnek a bérekben.
Az Economist Intelligence Unit készített egy listát, mely 140 nagyvárosban vizsgálta az életet egységes szempontrendszer alapján. Mutatjuk, hogy melyik városok szerepeltek a lehető legrosszabbul az összehasonlításban. Kétszer is gondold meg, mielőtt bármelyik helyre elköltöznél.
Az Economist magazint is kiadó Economist csoport megvizsgált 140 nagyvárost, hogy stabilitás, az egészségügy, a kultúra és a környezet, valamint az oktatás és az infrastruktúra színvonala alapján mennyire számítanak élhetőnek.
Nézzük is az utolsó tíz helyezettet:
A cégek prémiumot szoktak fizetni azoknak a mukavállalóknak, akik olyan városba költöznek, ahol az életkörülmények különösen nehezek, sok nehézséggel kell megküzdeni illetve egészségtelen a környezet - írják tanulmányukban az Economist szakemberei.
A kutatás készítői meg is határoztak egy szorzót, hogy a tanulmányukban mért várospontszámok alapján, mekkora fizetéskiegészítést javasolnak egy adott városba küldött alkalmazottaknak. Az 50-nél alacsonyabb pontszámot elérő városok esetében ez a szorzó 20% százalék, így az Economist szakemberei szerint az összes fenti városba küldött külföldi munkavállaló megérdemli az alapfizetésének az egyötödét arra az időszakra, amíg az adott városban van kiküldetésen.
A Globális Élhetőségi Jelentés 2017-es, angol nyelvű, ingyenes kivonatáért kattints ide!
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







