8 °C Budapest

TOP 10: ezekben a városokban a legdrágább az élet 2017-ben

2017. január 29. 13:03 1 perc

406 nagyvárost hasonlít össze egy frissen készített tanulmány, amelyből kiderült, hogy a világon melyik városokban a legdrágább az élet. Mutatjuk az első 10 helyezettet.

A rangsor elkészítéséhez a városokban lévő úgynevezett medián (helyzeti középérték) lakásárakat viszonyították egy átlagos háztartás jövedelméhez. Az eredmények pedig eléggé lesújtóak lettek, hiszen több országban is megfizethetetlennek számítanak a jelenlegi lakáspiaci árak.

Mi a helyzet az itthon a lakáspiacon?

Magyarországon egyébként idén további drágulás várható a lakásárakban, a szakértők szerint a legnépszerűbb kerületekben és városokban 5-10 százalékos áremelkedés várható főleg a társasházi lakásoknál. Az új építésű ingatlanoknál pedig elsősorban az alacsonyabb árfekvésű külső kerületekben számíthatunk 5-10 százalékos drágulásra. 2016-ban pedig az új lakások piacán a legtöbb adásvétel 20-35 millió forint között történt, míg a használt lakások két-harmada 10-25 millió forint között kelt el.

Nézzük, melyik az a 10 város, ahol a legdrágább az élet 2017-ben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

10. Bournemouth, Anglia

9. San Francisco, Kalifornia

8. Los Angeles, Kalifornia

7. Honolulu, Hawaii

6. Melbourne, Ausztrália

5. San José, Kalifornia

4. Auckland, Új-Zéland

3. Vancouver, Kanada

2. Sydney, Ausztrália

1.Hong Kong, Kína

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 07:02