Háromsávosra bővítik az autópályát, épülhet a szuperkórház

2017. január 20. 10:01

A sorkatonaság visszaállításáról, az M1-es autópálya bővítéséről, a szuperkórház építéséről és a gáztárolók töltöttségéről is szó volt a csütörtöki Kormányinfón.

A szokásosnál kevesebb témát vetett fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón. Ennek oka, hogy nem volt kormányülés a héten, és a kabinetek sem üléseztek.

Akár Győrig háromsávos lehet az M1-es

Az M1-es autópálya forgalomterhelése megnőtt, ezért a kormány asztalán van az a javaslat, hogy Budapest és Tatabánya között egészen biztosan, Tatabánya és Győr között pedig valószínűleg 2x3 sávosra kell bővítenünk az autópályát belátható időn - három-négy éven - belül - mondja Lázár arra a felvetésre, hogy az autópálya egyes részein forgalomkorlátozást kellett bevezetni.

Hamarosan épülhet a szuperkórház

Nagyságrendileg ezer ágyas új kórházi létesítményről beszélünk, melynél fontos a tömegközlekedés kiépítése is. Azt szeretnénk, ha még ebben a kormányzati ciklusban megkezdődne az építkezés - mondja az új szuperkórházról Lázár.

Nem tervezik a sorkatonaság visszaállítását

Európa a világ más országaihoz képest gazdag, de sebezhető és gyenge, amit az utóbbi évek be is bizonyítottak. A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Uniónak erősnek is kell lennie, készek vagyunk olyan javaslatok mögé felsorakozni, melyek az EU önálló védelmi képességének fejlesztéséről szólnak, és készek vagyunk ehhez csatlakozni - mondja Lázár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyanakkor leszögezi, hogy nincs szó a sorkatonaság visszaállításáról, viszont szükség van a magyar honvédség fejlesztésére, az ezzel kapcsolatos fejlesztési koncepcióról februárban tárgyal majd a kormány.

Lázár kiemeli, hogy az idei költségvetésben már 70 milliárddal nagyobb összeg szerepel a honvédséggel kapcsolatban, de ez még nem elég. A miniszter kiemeli, hogy az új koncepció nem hosszútávon, hanem négy-öt éven belül foglalkozik majd a hadsereg fejlesztésével.

Van elég gáz a tárolókban

A kormány még a hideg idő beállta előtt új rendszert alakított ki, melynek keretében a korábbi évekhez képest jelentősebb gáztartalékok állnak rendelkezésre. Összesen a biztonsági készlettel együtt a fűtési időszak elején 3,7 milliárd köbméter volt a földgáz a tárolókban, most a felhasználás mellett a gázimport is folyamatos. Lázár szerint a kormány körültekintően járt el az elmúlt években az energiafüggőség csökkentését illetően, hiszen visszavásárolták a Molt az oroszoktól, rezsicsökkentést hajtottak végre, valamint a szolgáltatókat is magyar kézbe vették.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18