Magyarok milliói kapnak levelet a NAV-tól: nehogy kidobd, a bevallásod múlik rajta

2017. január 19. 14:30

Idén először adóbevallási tervezetet készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden magánszemélynek. Erről, és az adóbevalláshoz kapcsolódó határidőkről levélben tájékoztat minden adózót. Az ebben foglaltakat vesszük górcső alá.

Az adóhivatal az adóbevallási tervezetet a 2016-ban megszerzett jövedelemről szóló kimutatásban megadott adatokból állítja össze. Ezeket az adatokat egyébként a munkáltató, vagy kifizető adja. A tervezet elkészítésével a NAV azt vállalja, hogy kiszámolja a jövedelmet terhelő adót, figyelembe véve az év közben levont előlegeket és a kedvezményeket. A tervezet végén egy egyenleg szerepel majd, legjobb esetben nulla, de az is előfordulhat, hogy kell még fizetni adót, de az is, hogy valamekkora összeg visszajár.

Erről az újításról levélben, vagy ügyfélkapun keresztül tájékoztat minden adózót. A Pénzcentrum megkeresésére a NAV elmondta, 

a leveleket január 9-én kezdték kipostázni, szakaszosan küldik a leveleket, és a hónap végéig minden adózóhoz eljut.

Akik viszont rendelkeznek ügyfélkapuval, azoknak nem küldik ki postai úton is a tájékoztatót, ők csak elektronikusan kapják meg. Akihez esetleg még nem érkezett tájékoztató, vagy most szeretné elolvasni, az az adóhivatal honlapján megtalálja.

Az elkészült tervezetet március 15. után mindenki megnézheti az ügyfélkapuján keresztül, de arra is van lehetőség, hogy akinek nincs ügyfélkapuja, az levélben, postai úton megkapja az adóhivataltól. Utóbbi viszont nem automatikus, hanem igényelni kell január 31 és március 15 között. Lehet SMS-ben, a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben kötetlen formában, személyesen a NAV ügyfélszolgálatán, vagy az adóhivatal telefonos tájékoztató rendszerén keresztül.

A tervezetet elküldik (postán vagy ügyfélkapun) minden adózónak, ha egyetértesz a benne foglaltakkal, akkor csak annyi a dolgod, hogy visszaküld a NAV-nak május 22-ig, és akkor ez lesz a hivatalos adóbevallásod.

Ha viszont találsz benne hibát, és módosítani kell, akkor ezt vagy ügyfélkapun keresztül teheted meg, vagy ha postán kaptad, akkor az 16SZJA jelű bevallás benyújtásával. Ez a nyomtatvány letölthető a hivatal honlapjáról, de lehet kérni személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is.

Nem készít mindenkinek tervezetet

Abban az esetben, ha van jövedelmed, de az nem munkáltatótól, vagy kifizetőtől származik, akkor nem készít neked adóbevallási tervezetet a NAV. Nagyon egyszerű az oka: nem kap rólad adatot sem munkáltatótól, sem kifizetőtől, tehát nincs miből dolgozzon. Ebben az esetben magadnak kell elkészítened a bevallást, ezt online felületen március 15 után megteheted a WebNYK program segítségével, vagy papír alapon is (16SZJA nyomtatvány), amit letölthetsz és kinyomtathatsz, vagy bemehetsz érte az egyik NAV ügyfélszolgálatra. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A magánszemélyeknek, akik semmilyen vállalkozói tevékenységet nem folytatnak elég 3 dátumot megjegyezniük:

Január 31. - Eddig lehet megbízni a munkáltatót, hogy készítse el az adóbevallásodat, és erről alá kell írnod egy nyilatkozatot is a munkáltatódnál (16M29 jelű munkáltatói adómegállapítás).

Március 15. - Ha postán szeretnéd megkapni az adóbevallási tervezetet, március 15-ig igényelned kell.

Május 22. - Az adóbevallás beküldésének határideje.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?