Százezreket hagy nálad az állam, ha a napokban nyilatkozol

2017. január 11. 11:30

Nagy változások vannak idén az adózási kedvezményekben, például nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye, és visszamenőleges változás van az első házasoknál. A kedvezményeket viszont igényelni kell, mutatjuk, mik a teendők.

A tényleges egykulcsos adórendszer és a családbarát szja-kedvezmények az előzetes adatok szerint több mint 3 600 milliárd forintot hagyott az adózóknál 2010 óta - mondta Tamásné Czinege Csilla, a NAV adószakmai ügyekért felelős szakmai helyettes az adóhivatal sajtótájékoztatóján. Hozzátette, az idei év az szja éve lesz, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy tájékoztatást és segítséget nyújtsanaka munkavállalóknak minden határidő közeledtével.

Azért fontos erről most tájékozódni, mert a következő néhány napban kell nyilatkoztatot tenniük a magánszemélyeknek a munkáltatóik felé, hogy milyen kedvezményeket szeretnének érvényesíteni. A családi kedvezménnyel több mint egymillió magyar élt 2015-ben. 

A családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, és a személyi kedvezmény nemcsak utólag, az adóévet követően benyújtható személyi jövedelemadó bevallás érvényesíthető. Az illetmény-elszámoláshoz szükséges adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével (és el is kell juttatni a munkáltatóhoz) már az év során igénybe vehető a kedvezmény. Tehát így nem visszakapják a kedvezmény összegét, hanem le sem vonját tőlük a havi szja-előlegekkel.

Az idei évtől fontos változás, hogy nem veszítik el az első házasok kedvezményét attól, hogy gyermekük születik a 24 hónap alatt, amíg a kedvezményre jogosultak. Ez a kedvezmény visszamenőleg lépett hatályba.

Ez vonatkozik mindazokra, akik 2014. december 31. után házasodtak össze. (Az első házasok kedvezmény 24 hónapok keresztül jár a friss házasoknak, ez havi ötezer forintot jelent.) Nagyon fontos, hogy az első házasok kedvezményt igényelni kell, nem automatikus. Tehát hiába látja a NAV a statisztikai adatokból, hogy 46 ezren házasodtak össze, mégis csak minden második vette igénybe.

KATTINTS! Fontos papírt kapsz januárban a főnöködtől: nagy bajban vagy, ha nem

A legutóbbi adatok szerint 2015-ben 1,1 millió munkavállaló élt a családi adókedvezménnyel. Az adminisztrációs bonyodalmak miatt viszont nagyon sokan nem vették igénybe a kedvezményt. Ehhez idén újítás és egyszerűsítés, hogy a házastárs munkáltatójának már nem kell írásban tudomásul venni az adóelőleg-nyilatkozatban foglaltakat. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az adóelőleg-nyilatkozaton fel kell tüntetni a kedvezményezett eltartottakat és az adóazonosítójukat. Adóazonosító feltüntetése kötelező, a nyilatkozaton, ez alapján tudják beazonosítani, hogy mely gyermek alapján él a kedvezmény lehetőségével a munkavállaló. 

Változik a családi adókedvezmény mértéke is: a kétgyermekes szülőknek 25 százalékkal nő a családi adókedvezményük, így gyermekenként 12 500 helyett 15 ezer forint lesz.

Minden szükséges nyilatkozat letölthető a NAV honlapjáról, és szükség esetén telefonon, vagy személyesen is lehet segítséget kérni az adóhivatal ügyfélszolgálatain.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem