8 °C Budapest

Lehull a lepel: tényleg nem engedik szabadságra a dolgozókat a magyar cégek?

2016. augusztus 7. 11:14 3 perc

Minden harmadik munkavállaló szerint nehézkes a nyári szabadságok kivétele, és majdnem minden második dolgozóval előfordult már, hogy nem engedték az előre tervezett időpontban szabadságra menni. A magyarok átlagosan 11-12 napot vesznek ki a nyáron, ami az átlagos összes évi szabadságnak a 40 százalékát teszi ki, derült ki a Profession kutatásából.

A kutatás eredményei szerint a válaszadók 52 százalékával előfordult már, hogy csak papíron mentek szabadságra. Ez az arány az egészségügyben dolgozóknál a legmagasabb: 55 százalékukkal fordult már elő, hogy a nyaralásra kivett napok alatt is dolgozniuk kellett. A fizikai munkát végző alkalmazottak esetében az előfordulás gyakorisága 53,8, az államigazgatásban pedig 47,1 százalék. Szembetűnő, hogy szabadságok tekintetében a férfiak jóval optimistábbak a nőknél, 53 százalékuk szerint könnyen ki tudják venni szabadságát, míg csupán a nők 45 százaléka vélekedik így.

Majdnem minden második munkavállalóval (48 százalék) az is előfordult már, hogy nem engedték el szabadságra az előre tervezett időpontban. Ez szintén a fizikai munkáknál valamint az egészségügyben fordul elő a legtöbbször, ellenben az oktatásban és non-profit szervezeteknél nem jellemző. A legkevesebb nyári szabadságot (9-10 nap) a saját cégükben a tulajdonrész felénél kevesebbet birtokló munkavállalók veszik ki, míg az ennél nagyobb arányú tulajdonrésszel rendelkezők számottevőbben többet (15-16 nap) pihennek nyaranta. A nyári oktatási szünet miatt nem meglepő, hogy a legtöbb szabadságot (20-21 nap) az oktatásban dolgozók veszik ki a nyári hónapok során.

A nyaralással töltött napok száma az anyagi körülményekkel növekszik

Az életkor növekedése és a jobb anyagi körülmények szintén pozitív hatással vannak a nyaralásra szánt napok számára. A harminc év alatti korosztály, illetve a nélkülözések között élők csak 9-10 napot töltenek szabadságon, míg a negyven év felettiek és a jobb körülmények között élők 12 nap felett terveznek. A jobb anyagi körülmények között élők háromnegyede ráadásul úgy véli, hogy könnyen ki is tudja venni a szabadságát.

Az országos átlagban csak a kétharmad érzi úgy, hogy könnyen megkapja a kívánt szabadságot és 37 százalék szerint a helyettesítése sincs rendesen megoldva. A másik oldalról is egyetértenek a dolgozók: a megkérdezettek 43 százaléka szerint nagy megterhelést jelent, ha közvetlen kollégái szabadságra mennek.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kollégák segítik egymást szabadságuk alatt

A megkérdezettek 73 százaléka szerint a kollégái tiszteletben tartják, ha szabadságon vannak, és 63 százalékuk esetében a felettesük sem zargatja őket a nyári pihenés alatt. Azonban itt is eltérés figyelhető meg a két nem között: a férfiak 75 százaléka gondolja úgy, hogy a kollégái megoldják nélküle is a kihívásokat, ellentétben a nők 70 százalékával.

Kevesen mennek egy hétnél több időre szabadságra

A válaszadók 50 százalékára egyáltalán nem jellemző, hogy egy hétnél hosszabb szabadságra menne, 39 százalék pedig általában csak egy-két napot vesz ki alkalmanként. A legtöbben mégis egyetértenek abban, hogy a minimum kéthetes, egybefüggő szabadság számít pihentetőnek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 14:28