Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Átlagosan 15-20 százalékkal többet keresnek a tanulók a minimálbérnél - mondta Hegedűs Csaba, a Prohuman Diákmunka vezetője a Népszabadságnak.
Az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felmérése szerint a fizikai munkára jelentkező diákok mindössze 30 százaléka hajlandó 700 forintos órabér alatt munkát vállalni.
Marosi Zoltán, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vállalkozási igazgatója pedig arról beszélt, hogy mivel a fizikai munka kevésbé népszerű, a cégeknek valamivel többet kell ajánlaniuk, ha ilyen feladatokra szeretnének dolgozókat szerződtetni. Érdekes trendnek nevezte azt is, hogy régebben egy-egy jó nevű cég a piaci átlagnál olcsóbban is tudott munkaerőt szerezni, mert sikknek számított ott dolgozni, mára azonban ez a gyakorlat megszűnt.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






