13 °C Budapest

Ennyit költ szépségére a transznemű magyar előadóművész

2016. május 25. 16:50

Novák Angéla előadóművész már fiatal korában tudta, hogy hiába született férfitestben, ő valójában nőként szeretne élni. Miután az utolsó nemátalakító műtéten is átesett, már csak havi néhány ezer forintjába kerül, hogy nő lehessen. De ettől függetlenül Angéla a szépségére nem sajnálja a pénzt, saját elmondása szerint annyit költ magára amennyit csak tud.


A Celeb vagyok, ments ki innen c. műsorban is feltűnt Novánk Angélának már nem kell sokat költenie arra, hogy nőként élhessen. Miután már elvégezték rajta az utolsó nemátalakító műtétet is, azóta csak havonta pár ezer forintot kell a gyógyszerekre fizetnie.

Sokan azt hiszik, komoly havi kiadással járnak a hormonok, amiket szednem kell, de ez nem így van. Most már, hogy átestem minden szükséges operáción, ugyanolyan tablettát szedek, mint azok a nők, akiknek eltávolították a petefészkét. Ez pedig csak havi pár ezer forintba kerül. Ezen felül persze annyit költök magamra, amennyit csak tudok, hiszen egy nő soha nem elégedett magával

- mesélte a Borsnak az előadóművész.

Angéla azt is elárulta, hogy az arcát nem plasztikáztatta, csupán apró beavatkozásokon esett át. Az előadóművész többek között most töltette fel felső ajkait és botoxolni is jár, amikor csak tud.

Ez mennyibe kerül?

Mellplasztika, arcplasztika, fenékplasztika, intimplasztika... manapság egyre nagyobb divatja van hazánkban az ilyen jellegű beavatkozásoknak. Ez azonban nem olcsó mulatság, a legolcsóbb műtét is több százezer forintot kóstál. Persze azt pontosan nem tudhatjuk, hogy Novák Angéla mennyit fizetett a szépészeti beavatkozásokért, de megnéztük, hogy általában mennyit kérnek el az ilyen műtétekért.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm