Fél éven át ugyanazokat a már visszaváltott palackokat vitte újra az automatához egy kecskeméti áruházi dolgozó.
December 30-i vádemeléssel éppen befért 2015-be az év a "faék egyszerűségű trükkök kategóriájának" győzteseként az az 50 éves ballószögi nő, aki 2,5 millió forinttal akarta megvágni a közös képviselőként általa felügyelt kecskeméti társasházat - írja az Index.
A Kecskeméti Járási Nyomozó Ügyészség közleménye szerint az asszony április 3-án a társasház számvizsgáló bizottságának egyik tagjával egy banknak szóló átutalási megbízást készített, 16 510 forintról. Az összeg a közös képviselő havi munkadíja volt, ezt az összeget kellett volna az asszony számlájára utalni.
Az asszony azonban a megbízáson szereplő összeg elé beírt egy 2-es és egy 5-öst, ezzel 2 516 510 forintra emelve az átutalás összegét.
A meghamisított megbízást átadta gyanútlan testvérének, aki bevitte a bankba, ahol azonban gyanút fogtak. Felhívták a megbízást aláíró tagot, aki közölte, nincs szó milliós összegről, csupán 16 ezer forintról. A bank így nem utalt, a társasházat kár nem érte.
Az ügyész a szabadlábon védekező csalóval szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








