Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. országos ügyvezető igazgatója hét sikeres év után, saját döntése alapján távozik a vállalattól,
Egy elszámolási vita kapcsán vallott gázsijáról Földes László Hobo: ugyan messze nem keres annyit, mint más hazai előadók, de a magyar átlagkeresethez mérten így is szép summa üti az ismert magyar művész markát. Már, ha kifizetik...
- mondta a Borsnak az ország legismertebb "csavargója".
Noha a művész saját állítása szerint alkalmanként ennél kevesebbért, vagy akár teljesen ingyen is elvállal fellépéseket, havi néhány előadás is már szép profitot termel - legalábbis a hazai átlagkeresethez viszonyítva mindenképp.
Nagy a kontraszt
Habár nem kívánjuk elvitatni a művész gázsiját (sőt, véleményünk szerint jóval többet is megérdemelne; tekintve, hogy más, kevésbé nagy zenei múlttal - vagy semennyivel sem - rendelkező hazai előadók ennek többszörösét is megkeresik), a KSH legfrissebb statisztikái még így is érdekes kontrasztról árulkodnak.
Az adatok szerint ugyanis az átlagkereset Magyarországon jelenleg nettó 159 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy még Hobo is egyetlen este megkeres közel annyit (most tekintsünk el attól, hogy a 150 ezer forintnak csak egy része illeti a művészt), amennyiért az átlag havi 160 órát dolgozik.
Persze sokaknak még ennyi se üti a markát. A szociális ellátás területén dolgozók például átlagosan havi 71 ezerért robotolnak, így nekik 2 hónap alatt jön csak össze annyi, mint Hobónak egyetlen fellépéssel. Sőt, még a legjobban kereső ágazatokban sem rózsás a helyzet, a pénzügyi területen tevékenykedőknek is 80 órát kell dolgozni a ~160 ezer forintos "gázsiért".
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 4 legrosszabb nettó átlagkereset
- Szociális ellátás: 71 ezer forint
- Erdőgazdálkodás: 94 ezer forint
- Vendéglátás: majdnem 102 ezer forint
- Egyéb szolgáltatás: majdnem 122 ezer
A 4 legjobb nettó átlagkereset
- Pénzügyi, biztosítási tevékenység: majdnem 326 ezer forint
- Információ, kommunikáció: 309 ezer forint
- Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás: 273 ezer forint
- Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység: 236 ezer forint
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







