A 41 éves klasszis kétéves, nyolcmillió dolláros szerződést írt alá, és karrierje során immár a negyedik klubjához igazol.
Húsz évig még biztosan nem érjük utol a nyugati béreket, riasztó állapotban van a magyar állam, és a kormány reformtörekvéseit a saját minisztériumai lehetetlenítik el - ezeket mondta Lázár János pénteken egy kiszivárgott felvétel szerint. Szerinte a rég beígért söralátét típusú adóbevallástól annyira távol állunk, hogy inkább egy sörgyárhoz lehetne azt hasonlítani. A Miniszterelnökség úgy reagált erre, hogy ezeket nem kell külön magyarázni.
Lázár János beszédének az RTL Híradó által kiemelt főbb pontjai:
- Riasztó állapotban van az állam.
- Az állam nagy és tehetetlen.
- Beismerte, hogy nem úgy sikerült az államreform ahogy tervezték, mert még a saját minisztériumaik is akadályozták a munkát.
- Söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk - utalt Matolcsy György miniszterségének egy ígéretére.
- A nyugat-európai bérekkel versenyezni a következő 20 esztendőben nem tudunk, nem tudunk az egyetemet végzett vagy jó szakipari munkás végzettséggel rendelkező fiatalok számára olyan bérajánlatot tenni, ami képes lenne versenyezni a nyugat-európai bérekkel.
- Nem véletlenül ragaszkodnak az önkormányzatok ahhoz, hogy építési hatóságként is működjenek, mert ez szerinte befolyásolási pont és szívességi bank is.
A Miniszterelnökség a csatorna megkeresésére csak ennyit közölt:
A fórumon elhangzottak nem szorulnak további magyarázatra.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor | 2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli | 2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco | 2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük.
[...] B...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 24. 20:15

Pénzcentrum | 2026. július 24. 18:59

Agrárszektor | 2026. július 24. 20:31




