26 °C Budapest

Brutális adótartozást halmoztak fel a magyar háztartások

2015. március 27. 08:35

Az adóhatóság 2500 milliárd forint köztartozást tartott nyilván 2014 végén, ennek legfeljebb ötödrésze jöhet be az államkasszába - írta a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva azt írják, hogy ebből mintegy 200 milliárddal magánszemélyek, 300 milliárddal működő vállalkozások tartoznak a NAV-nak. A legnagyobb összegű tartozást, mintegy 2000 milliárd forintot, a felszámolás alatt álló, vagy más ok miatt megszűnésre ítélt vállalkozásoktól kellene behajtani.

Kis Péter András szóvivő elmondta: tavaly 1,2 millió végrehajtást indított a hatóság, és ezekből mintegy 360 milliárd forint folyt be.

Elmondta: az adóhatóság leginkább a magánszemélyek és a működő vállalkozások esetében léphet fel eredményesen, az ezer milliárdos nagyságrendű tartozást felhalmozó megszűnés előtt álló társaságoktól tavaly összesen 5,5 milliárd forint köztartozást tudtak behajtani.

Tavaly a NAV adatai szerint némileg nőtt a magánszemélyek tartozása, mintegy 10 milliárd forinttal, míg csaknem 40 milliárddal csökkent a működő vállalkozásoké.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?