Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a 13. havi nyugdíj mellett februártól megkezdik a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetését is.
A hónap végén a kormány elé kerülő javaslatcsomagban háromféle megoldást is készített az egészségügyért felelős államtitkárság, a szakdolgozók - köztük az ápolónők, gyógytornászok, védőnők béremelésére.
A Népszabadság azt írja, akár 20-50 ezer forinttal emelkedhet az érintettek jövedelme. A háromféle javaslatcsomagból az elsőben csak néhány tízezer forinttal nőne az alapbér, a második változatban 20 százalékos béremelés szerepel, míg a harmadik csomagban mindkét javaslat megvalósulna. Ezzel a kormány mintegy 47 milliárd forintot költene a szakdolgozók bérrendezésére.
Az egyik fővárosi kórház 54 éves ápolónője elmondta: havonta nettó 145 ezer forintot kap azért, hogy éjjel és nappal műszakban forgatja, mosdatja, infúziózza immár harminchatodik éve a betegeket. Az osztályon, ahol ő dolgozik, naponta és műszakonként 50-60 betegre jut 3-4 ápolónő.
- nyilatkozta az ápolónő.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








