12 évig vette fel halott gyermeke után a családi pótlékot

MTI
2015. február 18. 12:05

Költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 47 éves nővel szemben, aki 2002 és 2014 között az alig kéthetesen meghalt gyermeke után vette fel a családi pótlékot - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.

Martossy György tájékoztatása szerint a nő 2002 júliusában adott életet egy kislánynak, aki születése után két héttel meghalt. Az anya az ekkor már anyakönyvezett és a nyilvántartásokba is bekerült újszülött halálát nem jelentette be a jogszabályban előírt 15 napon belül, így részére a családi pótlékot megállapították és folyósítani kezdték.

2004-ben és 2009-ben újabb gyermekei születésekor minden esetben bejelentette, hogy a 2002-ben született gyermek után is kéri az állami juttatás megállapítását és folyósítását - közölte az ügyészségi szóvivő.

Hozzátette: 2012-ben a gyermeknevelési támogatás megállapításakor ismét feltüntette saját háztartásában nevelt gyermekként a 2002-ben meghalt kislányt, így 2014-ig összesen mintegy 1 millió 954 ezer forint állami juttatást vett fel jogtalanul.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt - jegyezte meg Martossy György.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 21. 18:31