26 °C Budapest

Milliókat kaszál, mégsem ad pénzt gyermeke anyjának Berki Krisztián

2014. október 16. 17:05

Berki Krisztián szinte semmit nem ad szakításuk óta Pamelának, így kénytelen kevesebb pénzből boldogulni az egyedülálló édesanya. Pedig egy gyermek felnevelése jelentős anyagi terhet ró a családokra: 13-15 milliót költenek a szülők átlagosan a gyerekre az egyetem elvégzéséig.

Szakításuk óta szinte semmit sem kap gyereke apjától Hódi Pamela, így kénytelen kevesebb pénzből kijönni. Az otthonra szükséges dolgokat ő veszi meg, és mindent, ami a kislányuk igénye. A benzint, a telefonszámlát, gyerekruhát, tápszert, tisztálkodási szereket mind-mind ő fizeti - írja a Bors. Hozzátette, hogy az autót sem az Édes élet sztárjától kapta.

Az elhagyott édesanya elárulta, hogy amióta Berki elköltözött, azóta szinte semmit sem kapott tőle. Igaz, nemrég adott valamennyit, amiből a kislányuknak vett egy nadrágot. Egy dologban azonban biztos Pamela: Berkinek sosem lesz közös bankszámlája egy barátnőjével sem.

Milliókba kerül a gyerek

Egy korábbi felmérés szerint a jelenlegi és leendő szülők egyetértenek abban, hogy minél idősebb egy gyermek annál több anyagi terhet jelent majd számukra. Míg csecsemőkorban átlag 25-35 ezer forinttal számolnak, ez az összeg egy középiskolás korú gyermek esetében már körülbelül 50 ezer forintra nő, de a válaszok szerint az egyetemista korú fiatal felnőttek kerülnek a legtöbbe: átlagosan körülbelül 90 000 forint költségük van velük kapcsolatban a szülőknek egy hónapban.

A megkérdezettek szerint

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

egy gyermek vállalása a születésétől az egyetem vagy főiskola elvégzéséig így átlagosan 13-15 millió forint plusz költséggel jár.

Az eredményekből kiderül az is, hogy a gyermektelenek átlagosan több pénzzel számolnak, mint azok, akik nevelnek vagy felneveltek már néhány gyermeket.

A kutatás szerint a szülők számára a legfontosabb cél a továbbtanulás (73%) és az otthonteremtés (57%) támogatása, de sokan takarítanak meg szabadon felhasználható pénzbeli vagyont (34%) is. Érdekes kimutatás, hogy a gyermeket tervezők magasabb arányban takarítanának meg a leendő gyermekük egészségügyi ellátására (40%) és külföldi továbbtanulására (29%), mint akik jelenleg is szülők (22%; 19%).

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?