Lapértesülések szerint a kétszeres világbajnok 2027-ig szóló szerződéshosszabbításban állapodott meg a silverstone-i csapattal.
Alacsonyabb fizetésért kell dolgozniuk, mint amennyi szerintük jár, ezért munkaügyi pert indítottak pécsi pedagógusok a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) ellen.
A felháborodott általános iskolai tanárok szerint főiskolai végzettségért járó bért írattak velük alá, noha a fizetségüket az egyetemi végzettségük alapján kellett volna megállapítani. Ezzel havonta átlagosan 20 ezer forinttól esnek el - írja a Blikk.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője szerint azzal az elképesztő indoklással álltak elő, hogy a munkát, amit a pedagógusok végeznek, el lehet látni főiskolai diplomával is. Ez azt jelenti, hogy a KLIK szerint nem kell elvégezni a pedagógia szakot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







