Feketén kölcsönzött munkaerő: idén is lecsap a NAV

2014. február 19. 10:00

Egyre több cég vesz igénybe kölcsönzött munkaerőt. Ugyanakkor az utóbbi években a NAV és a rendőrség több, részben illegális munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégre is lecsapott. Az adóhatóság idén is kiemelt figyelmet fog fordítani ezekre a cégekre - írja a Világgazdaság.

A nyilvántartott munkaerő-kölcsönzők száma országos szinten lassan eléri az ezret a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint. Gond főleg azokkal a külföldi "garázscégekkel" van, amelyeknek ügyfelei is sokat bukhatnak azzal, ha elhiszik, hogy munkaerő-kölcsönzőn keresztül olcsóbb lehet a foglalkoztatás. Viszont komoly bajba kerülhet, aki úgy gondolja, hogy ez a foglalkoztatási forma a költségkímélést szolgálja. Aki csak kiadásait szeretné így csökkenteni, annak mérlegelnie kell, hogy a fekete foglalkoztatás minden következménye is mind a kölcsönvevőt terhelik.

Míg válság idején a cégek elsősorban saját dolgozóik megtartására összpontosítanak, addig tavaly már tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt a kölcsönzött munkaerő igénybevétele. Ezenfelül megnőtt az időszakos, akár 1-3 hónapos foglalkoztatás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is hasonló tendenciát mutatnak: a 2007-es szinthez képest 2012-re megduplázódott a munkaerő-kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatottak száma.

Magyarországon hivatalosan 2001-től létezik a munkavállalásnak ez a formája. A kölcsönzött munkaerő majdnem 70 százaléka szakmunkás vagy betanított munkavállaló. A fennmaradó 30 százalék jellemzően a service és call centerekben dolgozik. Felsőfokú végzettségűek esetében főleg a gyártás, kereskedelem, logisztika és pénzügy területén alkalmazzák ezt a foglalkoztatási formát.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 19. hétfő
Nándor
43. hét
EZT OLVASTAD MÁR?