Idén ők lesznek a NAV célkeresztjében

MTI
2014. február 18. 18:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly a tervhez közeli bevételt ért el, az ellenőrök több vizsgálatot végeztek, mint egy évvel korábban, jelentősen csökkent a meghiúsult ellenőrzések száma, és több adókülönbözetet tártak fel. Az adóhatóság idén is mindent ellenőrizni fog, amit korábban.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy tavaly majdnem teljes mértékben, 1,6 százalék híján teljesült a bevételi terv. Igaz, a 2013-as bevételek így is 5 százalékkal meghaladták a tavalyelőttit. Az áfabevételek (és így a teljes bevételi terv) elmaradásában szerepe volt a rezsicsökkentésnek. A vizsgálatok száma ugyanakkor jelentősen nőtt, kiváltképp a jövedéki területen.

Nagy reményeket fűz idén az adóhatóság az online pénztárgépekhez is, ilyen volumenű adatszolgáltatás még nem állt a NAV rendelkezésére. A következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések kiemelt célterülete többek között az éttermi, mozgó vendéglátás, a mérnöki tevékenység és a műszaki tanácsadás valamint az immateriális javak kölcsönzése. A világhálón, nyilvánosan elérhető adatokat továbbra is használni fogja az adóhatóság az ellenőrzésre való kiválasztáshoz.

Az szja területén az ellenőrzések célja a szándékosan eltitkolt jelentős jövedelmek feltárása, így tarthatnak a revizoroktól a jelentős kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjai, a vállalkozások számlájáról jelentős összegű készpénzt felvevő, de annak vállalkozási célú felhasználását igazolni nem képes magánszemélyek mellett a csőd-, felszámolási és a kényszertörlési eljárások alá kerülő adózók vagyonát vagy jelentős jövedelmeket eltitkoló magánszemélyek is. Továbbra is célkeresztben lesznek a jövedelmet minimalizáló egyéni vállalkozók.

Kiemelt figyelmet kap idén a mezőgazdaság is, azon belül a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás és -tartósítás valamint a malomipari termékek gyártása. A szolgáltató szektorban a NAV többek között a gépjárműjavításra és -karbantartásra, gépjárműalkatrész-kiskereskedelemre fókuszál, ahol az érdekképviselet is segít abban, hogy hol, milyen vizsgálatot folytassanak. Idén is vizsgálják a cukor és édesség, a zöldség és gyümölcs valamint az élőállat nagykereskedelmet is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?