7 °C Budapest

Mit csinál télen 200 ezer közmunkás?

Pénzcentrum
2013. október 8. 09:45 1 perc

Korántsem elsősorban hólapátolás, hanem alapkompetencia-fejlesztő képzések, üvegházi munka és az önkormányzati intézményekben végzendő szakipari feladatok is várnak a téli időszak közmunkásaira - írja a Népszabadság.

Míg tavalyelőtt 20 ezer, idén már mintegy 200 ezer embert von be a téli közmunkába a kormány: az állástalanok ötven százaléka novembertől jövő április végéig közfoglalkoztatásban vesz részt, további százezren pedig képzést kapnak december és 2014. március vége között.

Az átmeneti időszak tervezésénél kiemelt szempont, hogy értékteremtéshez kapcsolódó foglalkoztatási formákat biztosítsanak. Ilyen például a mezőgazdasági termékek fűtött fóliás, üvegházi termelése, feldolgozása, értékesítése, az önkormányzatok vagy azok intézményeihez kapcsolódó szakipari munkák elvégzése, valamint a szociális és lakossági szolgáltatások nyújtása - tájékoztatta a lapot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

"Nem fog 100 ezer ember havat lapátolni. A Belügyminisztérium bevonásával olyan programon dolgozunk, amilyen eddig még nem volt" - mondta Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közelmúltban egy sajtóbeszélgetésen. A nyolc általánost végzettek alapkompetencia-fejlesztő, illetve betanító jellegű képzéseken, az érettségizettek és diplomások államilag elismert - például OKJ-s - kurzusokon vehetnek részt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?