Fodor Zsóka 84 évesen is színpadra áll. Nem csak a szerep miatt. A nyugdíja ugyanis „borzasztóan kevés”, korábban azt mondta, a rezsije a háromszorosát viszi...
Minden egyes plusz munkában töltött év nyugdíjas korban, 3,2 százalékkal csökkenti a szellemi leépülés (demencia) kialakulásának kockázatát - derítette ki egy francia tanulmány.
A kutatók több mint 429 ezer dolgozó, köztük kézműves, pék, bolttulajdonos adatait elemezték, akik átlagosan 74 évesek és átlag 12 éve már nyugdíjasok voltak. Hogy kizárják annak lehetőségét, hogy a mentális hanyatlás az oka annak, hogy az emberek korán nyugdíjba mennek, a szakértők kizárták a kutatásból azokat, akiknél megjelent a demencia a nyugdíjazás utáni 5-10 évben.
A kutatottak 3 százalékánál mutattak ki mentális leépülést, de a betegség kialakulásának a kockázata annál kisebb volt, minél később mentek nyugdíjba.
Franciaországban a különféle foglalkozásúak különböző időpontban mennek nyugdíjba, a közalkalmazottaknak 65 éves korban kell nyugdíjba menni. Ez az új tanulmány azt mutatja, hogy az embereknek olyan hosszan kell dolgozniuk, amilyen hosszan csak akarnak, mivel ennek egészségi előnyei vannak - mondta Carole Dufouil, a francia kormány egészségügyi kutatóintézetének (INSREM) tudósa, aki a tanulmányt hétfőn bemutatta a demencia kutatás élvonalában álló Alzheimer Társaság nemzetközi konferenciáján Bostonban.
A világon 35 millió ember szenved demenciában, amelynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór. Nem tudni, hogy mi okozza a szellemi leépülést, és nincs gyógymód sem a bajra, sem annak lelassítására.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







