20 °C Budapest

Nettó 49 ezerből kell megélniük a közmunkásoknak

Pénzcentrum
2013. január 8. 18:26

57 000 forintról 75 500 forintra emelkedett 2011 és 2013 között a közfoglalkoztatási bér, és bár idén a tavalyihoz képest 5,2 százalékos emelkedés valósul meg, még mindig csak arról beszélhetünk, hogy már nem nettó 47 ezer, hanem 49 ezer forintból kell tudnia megélni a közmunkásoknak. Az adójóváírás eltörlése miatt nagyra nőtt a kiskeresetűek bruttó és nettó keresete közti rés.

2013-ban 75 500 forintra emelkedik a közfoglalkoztatási bér és szakképzettséget igénylő munkaköröknél pedig 96 800 forintra. Az összegek 5,2 százalékkal magasabbak az előző évinél, ami alig marad el a minimálbér 5,4 illetve garantált minimálbér esetén 5,6 százalékos emelésétől. Ugyanakkor ezek a szépnek tetsző összegek nettó értelemben továbbra is igen alacsony fizetést jelentenek. Az egyszerű közfoglalkoztatási bér esetén 47 ezer forint helyett 2013-ban 49 ezer forintból kell tudni megélni.

A közfoglalkoztatási bér 2011 szeptemberében még bruttó 57 ezer forint volt, amiből a járulékok és adók levonása után 47 ezer forint maradt. 2012 januárjától megszűnt az adójóváírás, ezzel a minimálbér adómentessége is, és a kormány végül a minimálbér bruttó összegének emelésével kompenzálta ezt a munkavállalók felé. Ezzel együtt a közfoglalkoztatási bér is emelkedett, de nettó értelemben mind a kettő a helyén maradt, sem a közfoglalkoztatási, sem a minimálbér nem emelkedett nettó értelemben 2011-ről 2012-re.

2012-ben ugyanakkor bevezetésre került a családi adókedvezmény, ami azonban csak korlátozott segítséget jelent, hiszen a számított szja összegéig lehet igénybe venni.

2013-ban a minimálbér és a közfoglalkoztatási bér is emelkedik valamivel 5 százalék fölötti mértékben. Mivel idén ezen a bérszínvonalon nincsenek szja-változások (a fő változás a szuperbruttó eltörlése 202 ezer forint havi bruttó felett érezhető, illetve magas keresetűeknél a tb-járulék plafon eltörlése), ezért nettó értelemben ugyanilyen mértékű emelkedés lesz a minimál- és közfoglalkoztatási bérekben.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Csakhogy amint az látható, ez a nettó érték továbbra is nagyon alacsony. A közfoglalkoztatási bér esetében 47 ezer forintról 49 ezer forintra emelkedik mindössze a nettó kereset. A családi adókedvezmény ugyan segít, de ennek korlátja a számított szja, ami 75 500 forintnál 12 080 forint - ennyivel lehet magasabb a végösszeg. A minimálbér ugyan már csaknem eléri a százezer forintot, a nettó összeg 64 ezer forint, néhány ezer forinttal magasabb csak annál, ami például 2010-ben volt, amikor a bruttó minimálbér még csak 73 500 forint volt.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 12. 05:59