11 °C Budapest

Már csak hetek vannak hátra! Ezt a kis pénzt se hagyjuk elveszni!

2012. november 26. 05:23

Év végéig használhatjuk fel az Üdülési Csekkeket Pár hetük maradt azoknak, akik el szeretnék költeni megmaradt Üdülési Csekkjüket. A 2012-es érvényességi idővel rendelkező utalványok ugyanis már csak december 31-ig válthatók be - és még mindig több mint egymilliárd forint értékű van belőlük forgalomban.

2012. január 1-vel megszűnt az Üdülési Csekk kibocsátása, így a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. feladata - ezzel a termékkel kapcsolatban - a forgalomban lévő csekkek elszámolására korlátozódik. Minden, 2012-ben lejáró Üdülési Csekk 2012. december 31-ig váltható be. Az elfogadóhelyi szerződések határozatlan érvényességét határozott időtartamra, 2013. március 31-re módosították. Ez idő alatt minden elfogadott Üdülési Csekk elszámolása meg fog történni - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ).

Mint megtudtuk, jelenleg mintegy 1,3 milliárd forint értékű, és közel 480 ezer darab Üdülési Csekk van forgalomban. A NÜSZ-nél az elmúlt időszakban azt tapasztalják, hogy az elszámolásra váró csekkek mennyisége nő, ezért arra számítanak, hogy a december 31-ig fel nem használt Üdülési Csekkek értéke minimális lesz. A fel nem használt Üdülési Csekkekből származó eredményt is szociális feladatok ellátására fordítja a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.


Részben a még forgalomban levő Üdülési Csekkek felhasználására indított kampányt szeptemberben a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz). A kampány egyik célja, hogy a lakosságot a még kint lévő Üdülési Csekkek érvényességi időn belüli beváltására ösztönözze a szálláshelyeken, illetve hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében - tájékoztatta lapunkat az MT Zrt.

Az MT Zrt. célja - az Üdülési csekk kivezetése után - változatlanul a belföldi utazások ösztönzése, a vendégéjszakák számának növelése a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, hogy a belföldi utazáshoz kapcsolódó szolgáltatásokra fordítsák a SZÉP kártyán rendelkezésre álló összegeket. A jövő évi marketingtervükben is számos, a belföldi turizmus ösztönzését célzó kampány és akció szerepel.

Mire költsük a megmaradt összeget?

Bár az MT Zrt. azt javasolja, hogy a megmaradt üdülési csekkeket mindenképp belföldi utazásra és szálláshelyekre költsük el, sokaknak csak pár ezer forintnyi Üdülési Csekkje maradt, ezért érdemes számba venni azokat az olcsóbb lehetőségeket is. Vehetünk például Üdülési csekkel mozijegyet, fürdőbelépőket, fizethetünk vele autópályadíjat, vagy akár buszjegyre, vonatjegyre is költhetjük, sőt, utasbiztosítást is fizethetünk vele. Fontos tudni, hogy Üdülési Csekkel történő fizetés esetén készpénz visszaadásra nincs lehetőség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A SZÉP kártyát is bukhatod
A SZÉP kártya tulajdonosok számára fontos információ, hogy a 2011-ben feltöltött juttatások érvényességi ideje 2012. december 31-én lejár. A felhasználásra nem került egyenlegek a későbbiekben nem válthatóak be és nem fizethetők vissza.

Fontos tudni, hogy először mindig a korábban feltöltött egyenleg kerül felhasználásra, és amikor ez elfogy, akkor kezdődik a később feltöltött egyenleg felhasználása.

 

Fontos változások a SZÉP kártyánál

Megváltoztak a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályai vasárnaptól.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem