Mégis teljes egészében elszámolhatják majd a társaságok és az egyéni vállalkozók is a jövő évtől életbe lépő új adónemet, a kisadózó vállalkozások tételes adóját választók által kibocsátott számlák ellenértékét, ha a mai zárószavazás előtt elfogadja az Országgyűlés a nemzetgazdasági miniszter módosító indítványát.
A mai zárószavazás előtt ismét változtatna Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényjavaslaton, ráadásul olyan ponton is, amely múlt hétfőn módosító indítvánnyal került bele a törvényjavaslatba. Mint azt pénteken délelőtt a Pénzcentrum.hu megírta, a parlament előtt lévő törvényjavaslat egységes formába szerkesztett változatából az derült ki, hogy csak a korlátozott részét lehetne elszámolni a jövőben a majdani kisadózó vállalkozások által kiállított számlák ellenértékének.
nincs összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, a törvényjavaslat
már megszavazott rendelkezésével, vagy a törvényjavaslat módosítással nem
érintett valamely rendelkezésével. Az előterjesztő - jelen esetben a nemzetgazdasági miniszter -, továbbá
az első helyen kijelölt bizottság és az Alkotmányügyi bizottság tartalmi
korlátozás nélkül megteheti ezt, csak annyi a kikötés, hogy a módosító javaslat nem terjedhet ki az egységes javaslat által nem érintett törvények rendelkezéseire.
A költségvetési és számvevőszéki bizottság kétféle módosító indítványt is beterjesztett az Országgyűlés elé: az egyik egyszerűen csak eltörölte azt az eredeti előterjesztésben szereplő kitételt, amely szerint nem lehetett volna költségként elszámolni a kisadózók számláit. A másik viszont azt javasolta, hogy a vállalkozások a költségeik, ráfordításaik legfeljebb 5 százalékának megfelelő összeg erejéig vehessék figyelembe a kisadózók számláinak ellenértékét. A kormány az utóbbi indítványt támogatta. Az Országgyűlés - szokása szerint - egy gombnyomással határozott a kormány által támogatott indítványokról, köztük az ominózus javaslatról is, amelyet a többség támogatott.
Pénteken este viszont Matolcsy György benyújtott egy zárószavazás előtti módosító javaslatcsomagot, amelyben - a kormány javaslata alapján meghozott múlt hétfői parlamenti döntés ellenére - azt szorgalmazza, hogy mégiscsak teljesen szűnjön meg a kisadózók számláinak elszámolására vonatkozó korlátozás. A miniszter indítványában semmilyen indokot nem jelölt meg arra vonatkozóan, pár nap alatt miért gondolta meg magát.
Amennyiben tehát az Országgyűlés ma elfogadja a zárószavazás előtti módosító indítványt, a kisadózó vállalkozások számláinak a teljes értékét elszámolhatják a jövőben mind a társaságok, mind az egyéni vállalkozók. Nem változik viszont az a passzus, hogy a kisadózóval szerződőknek adatot kell majd szolgáltatniuk az adóhatóság részére minden kisadózóról, akinek a részére az adott évben 1 millió forintnál nagyobb összeget fizettek ki. A kisadózókra is vonatkozik az adatszolgáltatási kötelezettség, ha ugyanannak az adóalanynak 1 millió forintnál nagyobb értékben álíltanak ki számlát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ráadásul az adóhatóság mindaddig azt vélelmezi, hogy a kisadózóval 1 millió forintnál nagyobb összegben szerződő valójában munkaviszonyt leplez, amíg annak az ellenkezője nem bizonyosodik be. A rendelkezés indoklása szerint ez azt jelenti, hogy ha a kisadózó vállalkozás ugyanazon adóalany számára éves szinten együttesen 1 millió forintnál nagyobb összegben állít ki számlát, akkor nem az adóhatóságnak, hanem a kisadózónak kell bizonyítania, hogy nem színlelt szerződésről van szó.
Bővebb információkért KATTINTS: Adócsalók lehetnek a kisadózók? Rajtuk a bizonyítás terhe
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








