2 °C Budapest

Tüntetnek az Auchan dolgozói: mi lesz a béremeléssel?

Pénzcentrum
2012. április 3. 14:06

Demonstrációt tart húsvét előtti szombaton, április 7-én a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az Auchan Magyarország Kft-nél képviselettel rendelkező alapszervezete az áruházlánc óbudai áruháza előtt - közölte a KASZ kedden. Az Auchan szerint a szakszervezet többször is elutasította javaslataikat.

A szakszervezet tájékoztatása szerint az Auchan munkavállalói azért döntöttek a demonstráció mellett, mert a többfordulós tárgyalásokon nem sikerült megegyezni a bérkompenzációról.

A tárgyalások során a cég egyik ajánlata sem volt elfogadható a szakszervezet számára, mivel azok nem biztosították volna a nettó bérek és béren kívüli juttatások értékének megőrzését.

"A vállalat annak ellenére sem hajlandó megadni a rendeletben szabályozott elvárt béremelést a munkavállalóknak, hogy a kormány a versenyszféra munkáltatóit is kompenzálja, azaz lehetővé teszi számukra az elvárt béremeléshez szükséges bérköltségnek a szociális hozzájárulási adóból történő levonását" - írta közleményében a KASZ.

A munkavállalók számára nem elfogadható, hogy a vállalat az elvárt béremelést a szociális, béren kívüli juttatások egyes elemeinek a bruttó bérbe történő beépítésével oldja meg. Annak ellenére, hogy a szakszervezet tiltakozik a béren kívüli juttatásoknak a bruttó bérbe történő beépítése ellen, az Auchan vezetői már tájékoztatják az elhatározásukról a munkavállalókat - tájékoztatott a munkavállalói érdekképviselet.

Auchan: ezért nem született megállapodás

Az Auchan Magyarország Kft. és a KASZ képviselői az elmúlt hetek során több alkalommal egyeztetettek a vállalatnál az ez évben tervezett béremelésről. A vállalat javaslatait a szakszervezet rendre elutasította, így megállapodás - bár mindkét fél erre törekedett - nem született - tájékoztatta lapunkat az Auchan.

Mint közleményükben fogalmaznak, a vállalat vezetése tudatában van annak, hogy az elmúlt hónapokban bekövetkezett jogszabályi változások egy része kedvezőtlenül hatott a munkatársak nettó jövedelmére, ezért a vezetőség a gazdasági eredmények által lehetővé tett legmagasabb béremelést kívánja adni dolgozóinak.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Elsődleges célunk, hogy munkatársaink számára biztos, fenntartható mértékű bért tudjunk kínálni. A szakszervezet által igényelt béremelések nincsenek összhangban a vállalat teljesítményével, ezért nem tudnánk kigazdálkodni" - mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója.

Az évek óta tartó nehéz gazdasági helyzetben - sok más vállalattal szemben - az Auchan nem bocsátott el dolgozót, ami komoly erőfeszítés eredménye. A vállalat minden takarékossági intézkedést meglépett már az elmúlt időszakban, hogy a munkahelyeket megőrizze. Az Auchan 2011. évi eredményei a 7 milliárd forintot meghaladó veszteséggel, és a 2012. év első két hónapjában a fogyasztás gyengülését jelző adatok alapján hiányoznak azok a gazdasági feltételek, amelyek alapján a javasolt béremelést biztosítani tudnák.

"Az idei évre remélt gazdasági eredményeink javulásával azonban tervezzük a bérek további emelését, ahogyan eddig, úgy a jövőben is" - tette hozzá a vezérigazgató.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 24. 15:32