2 °C Budapest

Gyász: egy legenda távozott

MTI
2011. december 27. 15:11 1 perc

102 éves korában elhunyt Werner Otto német vállalkozó, a világ egyik első modern katalógusáruháza, az OTTO alapítója.

A család keddi közleménye szerint az üzletember karácsony előtt halt meg hamburgi otthonában.

Az OTTO vállalatcsoport jelenleg világszerte nagyjából 50 ezer embert foglalkoztat, éves forgalma meghaladja a 10 milliárd eurót. Werner Otto 1949-ben alapította céget 6 ezer márka tőkével és négy munkatárssal.

A vállalkozó 1909-ben született Brandenburg tartományban. A második világháború után a szovjet megszállási övezetből nyugatra menekült családjával. Hamburgban telepedett le, ahol kezdetben egy cipőgyártó vállalat kiépítésével próbálkozott. A cég nem bírta az erős versenyt, néhány év alatt tönkrement, Werner Otto pedig a megmaradt pénzével új vállalkozásba kezdett. Az alapötlet az volt, hogy saját gyártmányok helyett más cipőgyárak termékeit reklámozza és forgalmazza postaládákba dobott prospektusok, katalógusok révén.


Fotó: presseplattform.de


Az első OTTO-katalógus 1950-ben jelent meg, 14 oldalon összesen 28 cipőmodellt reklámoztak benne. Tíz év múlva már ezren dolgoztak a vállalatnál, a bevétel 100 millió márka volt, a kínálat pedig a fogyasztói termékek szinte teljes körét felölelte.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Werner Otto így a katalógusáruház műfajának megteremtője, a nyugatnémet gazdaság egyik meghatározó alakja lett olyan társak mellett, mint például Karl és Tho Albrecht, az Aldi üzletlánc alapítói, akikhez a diszkontáruház üzleti modelljének megteremtése fűződik.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?