Az idei első félévben összesen 41 halálos kimenetelű munkabaleset történt hazánkban. A legnagyobb veszélyben az építőipari munkások vannak. A Pénzcentrum.hu összegyűjtötte melyek a leginkább veszélyes ágazatok hazánkban.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) statisztikái szerint mintegy 7343 munkahelyi baleset történt az idei első félévben, amely jócskán elmarad az előző évek azonos időszakában mért eredményektől.
Bár a tavalyi első félévhez képest idén több mint ezerrel kevesebb munkahelyi balesetet regisztráltak hazánkban, ennek ellenére a halálos kimenetelű balesetek száma növekedést mutat. Idén egy fővel többen haltak meg munkahelyükön, mint tavaly. Ennek értelmében idén 41 ember veszítette életét, míg tavaly "csak" 40 baleset bizonyult végzetesnek.

Ami igazán meglepő a statisztikai adatokat vizsgálva, hogy a halálos kimenetelű munkabalesetek nemenkénti megoszlása alapján a férfiak jóval veszélyeztetettebbek, mint a gyengébbik nem képviselői. Az idei első félévben halálos munkabalesetet szenvedett 41 fő közül, mindössze három nő vesztette életét munkavégzés közben. Vélhetően ez abból adódik, hogy a legveszélyesebb munkákat többnyire férfiak végzik.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A legtöbb halálos balesetet, szám szerint tízet-tízet holtversenyben az építőipar, illetve a mezőgazdaság volt kénytelen elszenvedni. A magas halálozási adat azért is meglepő, mivel az építőiparban és a mezőgazdaságban is egyébként jóval kevesebb az összes munkabaleset száma szemben például a gépiparral. Az építőiparban az idei első félévben összesen 346, míg a mezőgazdaságban összesen 274 munkabalesetet regisztráltak, ebből - mint már említettük - 10-10 bizonyult végzetesnek. Bár a gépipar igen veszélyeztetett ágazatnak tetszik, a statisztikák alapján összesen 1440 munkahelyi baleset történt idén, ebből azonban mindössze 3 bizonyult végzetesnek. Mindenképp említésre méltó, hogy a közvélemény szerint veszélyesnek ítélt bányászat, az összesített munkabalesetek listájának sereghajtója. Idén egyelőre nem volt halálos kimenetelű baleset ebben az ágazatban és mindössze hat sérültet regisztráltak.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







