14 °C Budapest

Ennyit kaszál az OTP a SZÉP kártyával

Pénzcentrum
2011. augusztus 22. 16:03

Hogyan néz ki a SZÉP kártya piac? Az idei évtől az üdülési csekket a Széchenyi Pihenő Kártya váltja majd fel a cafeteria rendszeren belül. Az OTP első kártyái már a felhasználóknál vannak, és a múlt héten az MKB Bank is jelezte, elindítja szolgáltatását. A Portfolio.hu utánajárt, hol tart a kibocsátási folyamat, hogyan nőhet a SZÉP kártyák piaca, és összességében mekkora díj- és jutalékbevételhez juthat az OTP az új cafeteria-elemből.

Mi történt eddig?

Az OTP a jogszabály megjelenését követően, hagyományos cafeteria kártyája révén gyakorlatilag néhány hónap alatt piacra tudott lépni, az elmúlt néhány hétben pedig igen gyors ütemben zajlott az elfogadóhelyekkel történő kapcsolatfelvétel.

Jelenleg több mint 1000 elfogadóhely regisztrálta magát az OTP honlapján, a megkötött szerződések száma 400 feletti. Az idei tervben több ezer elfogadóhellyel történő szerződéskötés szerepel, nagyjából ennyi szálláshelyen fogadnak el üdülési csekket. Az OTP elsősorban szállodákkal,panziókkal és magán szállásadókkal szerződik, hiszen a jogszabály alapján az egyéb szolgáltatásokat is csak a szálláshelyeken keresztül lehet elfogadni.

Az új kártyák felhasználói oldalán az OTP első körben a nagy állami vállalatokat, illetve a versenyszféra jelentősebb munkáltatóit kereste meg, ezekkel a szerződéskötés már folyamatban van. Lehetőség van arra is, hogy maguk a munkáltatók jelentkezzenek az OTP Pénztárszolgáltatónál, az OTP SZÉP kártya honlapján eddig nagyjából 60 vállalat regisztrálta magát.

Az első SZÉP kártyák már a piacon vannak, elsőként a MOL dolgozói kérték munkáltatójuktól béren kívüli juttatásként az elektronikus utalványt.

 

SZÉP kártya tudnivalók
- A Széchenyi Pihenő Kártya egy elektronikus utalvány, amely a hazai cafeteria rendszerben az üdülési csekket váltja fel
- Jelenleg szálláshely-szolgáltatásra illetve szálláshely-szolgáltatás igénybevételével együttesen egyéb szolgáltatásokra (éttermi vendéglátás,belföldi utazásszervezés, humán-egészségügyi ellátás,múzeumi tevékenység,vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység,testedzési szolgáltatás) is igénybe vehető
- A potenciális kártya-elfogadóhelyek száma ma nagyjából megegyezik az üdülési csekk elfogadóhelyek számával (közel 8000 szolgáltató)
- A juttatás éves szinten 300 ezer forintig vehető igénybe kedvezményes, 16 százalékos személyi jövedelemadó mellett
- A kártya névre szóló, csak a kártyabirtokos fizethet vele. Közeli hozzátartozóknak társkártyát kell igényelni, ők csak társkártya alapján használhatják a kártyabirtokos utalványegyenlegét
- A Széchenyi Pihenő rendszerben a főkártya a munkavállalók számára ingyenes, míg a társkártya díjköteles a vonatkozó kormányrendelet szerint. A munkáltatók számára a juttatás folyósítása munkavállalóik felé a szolgáltatón keresztül szintén díjmentes.

SZÉP kártya kormányrendelet az OTP szemszögéből

A vonatkozó kormányrendelet alapján az a pénzintézet lehet kártyakibocsátó, amely ügyfelek számára nyitva álló helyiséget tart fenn minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen, az utolsó lezárt üzleti évben legalább 100 ezer darab saját kibocsátású bankkártyával rendelkezik, legalább 2 év tapasztalata van a béren kívüli juttatások igénybevételére szolgáló elektronikus utalványkártyák kibocsátásában, és az általa kibocsátott ilyen utalványkártyák száma meghaladta a 25 ezer darabot a legutolsó lezárt üzleti év adatai alapján. Ezeknek a feltételeknek jelenleg, információink szerint csupán az OTP, a K&H és az MKB felel meg.

Az elfogadóhelyek a kibocsátónak díjat fizetnek, ennek mértéke a bonyolított utalvány beváltási forgalom 1,5 százaléka.

Hogy néz ki a hazai cafeteria piac - mik a SZÉP kártya lehetőségei?

Az OTP adatai szerint a magyar cafeteria piac nagyjából 370 milliárd forintos volt az elmúlt két évben, igaz a piac mérete és főként annak összetétele jelentősen változott a válság előtti képhez képest. A piac legnagyobb elemét továbbra is az étkezési utalványok adják, azonban 2010-ben jelentős átrendeződés történt, hiszen több kedvezményes adózású elem (kultúra, ajándék) a normál adózású elemek közé került, emiatt a kedvezményes elemek, pl.: üdülési támogatás, tömegközlekedési bérletek nagyobb relevanciával bírnak. Az üdülési csekkek az elmúlt két évben a teljes cafeteria piac 13 illetve 19 százalékát adták.

 


A magyar sajtóban korábban több helyen is megjelent, hogy a SZÉP kártya éves forgalma akár a 200 milliárd forintot is elérheti. Ezek a becslések elsősorban abból az alapfeltevésből táplálkoztak, hogy míg az üdülési csekk csupán a minimálbér összegéig, vagyis jelenleg 78 ezer forintig adható kedvezményes, 16 százalékos adózással, addig a Széchenyi Pihenő Kártya 300 ezer forintig alkalmazható kedvezményesen. Az összeg így elvileg közel négyszerese volna a korábbinak, tehát a durván 50 milliárd forintos üdülési csekk piacot megnégyszerezve 200 milliárd forintot kapunk a pihenő-kártya esetében. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az üdülési csekk potenciális piaca ma legalább ekkora, hiszen a munkavállalók Cafeteria keretük terhére a hozzátartozók részére is igényelhetnek Üdülési Csekket adókedvezménnyel. Ez egy négy tagú család esetében (4x78.000 forint) meghaladja a 300.000 forintot, az adókedvezménnyel adható SZÉP kártya összeghatárát.

A SZÉP-kártyák piacának méretét ezen kívül több tényező is befolyásolja, hiszen egyelőre nem tisztázott, a szálláshely-szolgáltatásokon túl hogyan bővül majd az igénybe vehető szolgáltatások köre, milyen versenyző termékek lesznek majd az új cafeteria rendszeren belül. Mivel az üdülési csekkek egyfajta készpénz helyettesítőként is szolgáltak, ezért inkább arra lehet számítani, hogy a SZÉP-kártyát kevesebben választják majd, mint korábban az üdülési csekkeket, hiszen az új lehetőséggel csak azok élnek majd, akik ténylegesen igénybe is veszik a szolgáltatásokat, a "továbbértékesítés" lehetősége gyakorlatilag megszűnik..

A jogszabályban megfogalmazott kritériumok alapján (fióktelep minden 35 000 főnél több lakosú településen, legalább 100 000 darab saját kibocsátású bankkártya, legalább 2 év tapasztalat az elektronikus utalványkártyák kibocsátásában és legalább 25 ezer darab kibocsátott utalványkártya) 3 pénzintézet felelt meg a SZÉP kártya kibocsátásáról szóló kormányrendeletnek, ez az OTP, a K&H és az MKB. Az OTP és az MKB már el is indult a szolgáltatásával, de a K&H is jelezte, belépne erre a piacra. Azt azonban nem lehet kizárni, hogy a rendelet módosítását követően több pénzügyi csoport akár egymással összefogva indítson szolgáltatást.

Kérdés az is, hogy az idei évben hány munkáltató választja ezt a juttatást, hiszen jellemzően az idei évre már leköltötték a cafeteria kereteket. Idén az várható, hogy a keretszerződéseket köti meg az OTP a munkáltatókkal, és jellemzően a 2012-es cafeteria juttatások részét képezi majd a SZÉP kártya, bár az év vége már hozhat egyfajta áttörést, hiszen az év végi bónuszok, jutalmak kiosztásakor már figyelembe vehetik a cégek ezt az új juttatási elemet.

Pro

Mivel a jogszabályi környezet a cafeteria rendszerrel kapcsolatban még képlékeny, ezért a piac jövőbeni növekedési kilátásait igen nehéz előre jelezni.
Jelenleg az egyéb szolgáltatásokat, mint például az éttermi szolgáltatást is csupán a szálláshellyel együtt lehet igénybe venni, ez azt jelenti, hogy a szálláshelynek kellene szerződnie az egyéb szolgáltatókkal. A sajtóhírek szerint ősszel várható a SZÉP kártya rendelet módosítása. Első körben az éttermi szolgáltatásokat választanák le, és ezen szolgáltatásokat a mostani éves 300 ezer forintos kedvezményesen adózó összegen felül lehetne igénybe venni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Amennyiben a szabályozás lehetőséget ad, az OTP megkezdi az éttermi, étkeztetési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokkal is a kapcsolatfelvételt, itt megvan a banknak az az előnye, hogy a hagyományos cafeteria kártya keretében már több ezer étteremmel illetve étkezési utalvány elfogadóhellyel van szerződéses kapcsolata.

A piac növekedési kilátásainak szempontjából elsődleges fontosságú az is, hogy mik lesznek a "versenyző termékek", tehát lesz-e az új cafeteria rendszeren belül a pihenő kártyához hasonlóan vonzó, esetleg nagyobb kedvezményt nyújtó lehetőség. Egyelőre azonban adózási szempontból népszerű cafeteria elem a pihenőkártya.

Kontra

A SZÉP kártya felhasználási köre jóval szűkebb lesz (legalábbis kezdetben), mint az üdülési csekké, ezáltal valamivel kevésbé vonzó cafeteria-elem lehet, másrészt az üdülési csekk egyfajta készpénz helyettesítőként is szolgált, a csekkeknek kialakult egy másodlagos piaca. Akik korábban kizárólag továbbértékesítési célból választották ezt a fajta juttatást, azok a jövőben valószínűleg nem élnek a SZÉP kártya nyújtotta lehetőségekkel, hiszen a kártyát ellenőrizhető módon, meghatározott célokra lehet felhasználni.

További kérdés az is, hogy hogyan alakul majd a magyar konjunktúra, működik-e a kormány gazdaságélénkítő programja, lesz-e annyira stabil a gazdasági helyzet, hogy utazásra, pihenésre költsenek az emberek.

Egy 2011 májusi Eurobarométer statisztika alapján a megkérdezettek között Európában a magyarok válaszolták a legnagyobb arányban, hogy nem nyaralnak illetve nem biztos, hogy nyaralnak idén, a bizonytalan gazdasági helyzet és a kilátások tehát hatnak az emberek üdülési hajlandóságára.


Hogy néz ki az OTP kártyaelfogadó hálózata?

A kártyaelfogadó hálózat 4 pillére:

POS-terminálok:
Az OTP itt elsősorban a már meglévő, saját hálózatára épít, ezen felül a bank tárgyalásokat folytat a K&H-val,az Erstével és az UniCredittel, azok hálózatának használatáról, ez a teljes POS-hálózat a partnerbankok hálózatával együtt jelenleg mintegy 4 ezer elfogadóhelyet jelent.

Webshop:
Ez a virtuális kártya-elfogadó módozat lehetőséget ad arra, hogy az elfogadóhely honlapján keresztül egy biztonságos banki alkalmazást használva kártyatranzakciót kezdeményezzen a felhasználó.

Ennek a szolgáltatásnak van egy egyszeri díja, ami jelenleg 50 ezer forint, ezt fizeti a SZÉP-kártyát elfogadó szolgáltató a kártyát kibocsátó pénzintézetnek. A webshopot telepíteni, esetleg az elfogadóhelyek weblapjára integrálni kell, ehhez a bank segítséget nyújt, ezt fedezi az egyszeri belépési költség.

SZÉP kártya honlap:
Az OTP Pénztárszolgáltató a SZÉP kártya honlapjára integrálja a webshopot, ezen keresztül lehetséges a kártyahasználat.

Telefonos szolgáltatás:
A pénzintézet call centert üzemeltet, az ügyintézőn keresztül történik a beazonosítás és a tranzakció elvégzése.

Az OTP év végére több ezer elfogadóhelyet kíván elérni. A pénzintézet becslései szerint, nagyjából 4 ezer szálláshelyen POS-en keresztül, 1-2 ezer elfogadóhelyen webshophasználatával, a fennmaradó 2-3 ezer elfogadóhely a SZÉP kártya honlapon és a telefonos megoldás alkalmazásával fog csatlakozni a SZÉP kártya elfogadói hálózathoz.

 

Mennyit kaszál rajta az OTP?

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem