38 ezer új munkahely a vállalkozásoknál

MTI
2011. június 17. 13:32

Egy év alatt 47 ezer fővel nőtt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak január-áprilisi átlagos létszáma, a 2,6 százalékos emelkedéssel létszámuk 1 millió 833 ezer főt tett ki - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gyorstájékoztató szerint a költségvetési szférában dolgozók létszáma az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatására 4,6 százalékkal 720 ezer főre csökkent. A közfoglalkoztatottak nélkül számított 681 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-áprilisi adattal.

A vállalkozásoknál foglalkoztatottak április létszáma 37 900-zal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a költségvetési szektorban alkalmazott állomány 36 400 fővel csökkent. Ez utóbbi csökkenésből 29 300 fő a közfoglalkoztatás keretei közül került ki: az ittoglalkoztatottak létszáma 31,6 százalékkal kevesebb, 63,5 ezer fő volt áprilisban.

Közülük 15,5 ezer jutott teljes munkaidőben közmunkához, alig ötöde a tavaly áprilisban regisztrált 72 ezer főnek. A nem teljes munkaidőben áprilisban számba vett 48 ezer közfoglalkozott 2,3 szorosa az egy évvel korábbi 20,7 ezer főnek.

Áprilisban 4,9 százalékkal többen dolgoztak a feldolgozó iparban mint egy évvel azelőtt, de az építőiparban is 1 százalékkal nőtt a létszám. Az oktatási szektorban nem változott az alkalmazottak száma egy év alatt, a humán egészségügy és szociális ellátás területén 5,6 százalékkal kevesebben dolgoznak mint egy éve.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19